danubia pharma

A nagy magyar covidbiznisz

Öt évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon is a koronavírus. A magyar kormány nem tudta zűrök és visszás, túlárazott beszerzések nélkül lehozni a járványidőszakot. Összeszedtük, kik, hogyan és mennyit nyertek a járványhelyzeten, és mi lett velük azóta.

Székely Sarolta
gazdaság

Az OGYÉI kiadta az orosz és a kínai vakcinák engedélyeztetéséről szóló dokumentumokat, csak épp a leglényegesebb részeket kitakarták

A Transparency International büntetőfeljelentést tesz közérdekű adattal való visszaélés miatt.

Kiss Imola
járvány

Új tulajdonosai lettek a kínai vakcinákat beszerző közvetítőcégnek

Október elején történtek változások a korábban is kissé homályos tulajdonosi szerkezetben.

Mészáros Juli
járvány

Megtízszerezte árbevételét a kínai vakcinák beszerzésénél közvetítő cég

A cégnél tavaly tulajdonosváltás is volt.

Boros Juli
gazdaság

Szijjártó korábbi helyettesének sógora állhat a kínai vakcinabiznisz mögött

Szeverényi Márknak a lélegeztetőgép-rendelésben is benne a keze.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Csak egy bukdácsoló cége volt eddig annak az amatőr jéghoki-edzőnek, aki most feltűnt az 55 milliárdos kínai vakcinaüzlet mögött

Egyre több a kérdőjel a kínai vakcinák beszerzése körül. Az oltóanyagokat szállító cég mögött feltűnő egyik ember korábban hokijátékos volt, és ismerősei szerint egy energiaitalos cégnél dolgozik, komoly vállalkozása pedig soha nem volt – derítette ki a Direkt36.

Wirth Zsuzsanna, Pethő András
direkt36

Százmilliókért fúrt lyukak és fura offshore cégek is feltűnnek annak a cégnek a történetében, amelytől a kormány a kínai vakcinákat veszi

A kínai vakcinákat szállító cég a kormánnyal kötött szerződéssel tizenhatszorosára emelte az árbevételét. A Danubia Pharma korábban egy kifizetett, de meg nem valósul uniós projekt kapcsán került a hírekbe, egy ideig pedig egy olyan cég volt a tulajdonosa, amit egy Seychelles-szigeteki stróman alapított.

Csurgó Dénes
gazdaság