falu

Navracsics: Van 300-400 település, ami úgy érzi, a nagy számban beköltözők „elsöprik” a falu- vagy városképet

A miniszter szerint ezek a települések korlátozhatnák az ingatlan adásvételét a nem helyben élők számára, vagy kiterjeszthetnék az elővásárlási jogot, esetleg feltételekhez köthetik az ingatlanvásárlást és a lakcímbejelentést, illetve helyi adókat vethetnek ki. De persze lennének kivételek.

Herczeg Márk
vidék

Egymillió forintot adnak annak, aki beköltözik a nyulak-szigeti apácák egykori falujába

Az ezredfordulón még több mint hatszázan laktak Eperjesen, a népesség húsz év alatt negyven százalékkal csökkent.

Haász János
belföld

Ismét kitört az izlandi vulkán, ami miatt már egy egész falut evakuáltak véglegesen

Ez már az ötödik alkalom kevesebb mint egy év alatt.

Fődi Kitti
külföld

„Szerényen úgy szoktam mondani, hogy letettünk valamit a nemzet asztalára”

Bér csak egy átlagos zsákfalu több száz hektáros, nemzeti kegyhellyé alakított polgármesteri birtokkal, az űrből is látható Trianon-emlékművel, Turul-szobrokkal, egy fideszes képviselő természetkárosító off-road fesztiváljával, és egy különös hotellel, aminek a vendégeit néha egy teve riogatja.

Bankó Gábor
Belföld

Evakuálni kell Oroszországban egy falut, mert kilőnek egy rakétát a Holdra

A falu területére fognak leesni a gyorsítórakéták az indítás után.

Fődi Kitti
űr

Itt a világ legjobb turistafalvainak 32-es listája

Hollókőt ne keressék rajta, de a közelünkben van osztrák, szlovén, román falu is.

Tóth-Szenesi Attila
turizmus

Le kell menni vidékre, tanácsolja a városlakóknak egy ukrán polgármester

Egyre keményedik az energiahelyzet Ivano-Frankivszkban.

Benics Márk
külföld

Novemberben tucatnyi faluban zár be az önálló posta

Beköltöznek a helyi kisboltba.

Vég Márton
társadalom

Két somogyi iskolában sem indul ősszel tanítás

Kevés a diák.

Vég Márton
oktatás

Kreatív megoldással az államilag támogatott falusi kisboltoknak passzolják át a kispostákat

A helyi posták helyett állami támogatásból a falusi kisboltokat újították fel, ahol mellékesen szorítottak helyett a posta pultjának is. A dolgozók bérét azonban így már nem az állami vállalatnak, hanem a jutalékot kapó vállalkozóknak kell fizetniük.

Vég Márton
gazdaság

A paraszti romantika újraélesztésével és a helyi eliteken keresztül uralják Orbánék a vidéket

A kétharmad talán az utolsó hetekben dőlt el, de az Orbán-rendszer támasztékai évek óta változatlanok. Kovách Imre szociológussal beszélgettünk a Fidesz és a falvak, kisvárosok kapcsolatáról.

Szurovecz Illés
politika

Milliárdosok a magyar falvakért: Széles Gábor cége 62 millió forint állami támogatást kapott a zalacsányi kisboltjára

A becsült vagyona 156,6 milliárd forint, ezzel ő a nyolcadik leggazdagabb magyar.

Vég Márton
gazdaság

Falusi pénzosztás Fidesz-módra: előbb a trafik, utána a kisbolt - Kitömték a Coop-láncot, de polgármester is kapott a milliókból

Gyopáros Alpár kormánybiztos felel azért, hogy a pénz jó helyre kerüljön. Például Felcsúton.

Vég Márton
gazdaság

Fogva tartották az egészségügyi dolgozókat és szétzúzták az ampullákat egy guatemalai vírusszkeptikus faluban

A lakosok bántalmazták is az egészségügyi dolgozókat, akik azért érkeztek a faluba, hogy beoltsák őket koronavírus elleni vakcinával.

Fődi Kitti
járvány

Túlárazott játszótér-felújítások miatt emelt vádat az ügyészség

Négy év leforgása alatt 60 kistelepülésen épített játszótereket irreálisan magas áron a négy vádlott, több mint félmilliárddal rövidítették meg az uniós és az állami költségvetést.

Neuberger Eszter
bűnügy