felzárkózás

Matolcsy is bejelentette, hogy vannak ötletei a megbillent magyar gazdasági helyzet javítására

A jegybankelnök 144 pontos programjában szó van a munkahelyi bölcsődékről, támogatja a célzott bevándorlást, és jelentősen visszafogná az állami kiadásokat, akár tervezett beruházások leállításával is.

Haszán Zoltán
gazdaság

Az állam összeszedte magát, és az utolsó pillanatban megmenti a pénz nélkül maradó tanodákat

Mintha nem is Magyarországon lennénk: civilek javaslatait is meghallgatva az állam pénzt ad azoknak a tanodáknak, amelyek a leghátrányosabb helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, és épp kifogynának az uniós támogatásból.

Albert Ákos
társadalom

A dányi cigánytelepen mutatták meg a pesti programozóknak, hogyan kell kerítést építeni

Már a második pest megyei cigánytelepen kezdi meg a szegény romák segítését a Bagázs Egyesület. Az aluliskolázottsággal, a droghasználattal és a kóbor kutyákkal is meg kell küzdeniük, de most kaptak egy telket az önkormányzattól, ahol a Prezi önkéntesei segítettek nekik kialakítani egy konténeriskolát.

Halász Júlia, Albert Ákos
társadalom

Kerecsend nyert négyszázmillió forintot felzárkóztatásra, de inkább visszamondták, nehogy a rászorulók elriasszák a turistákat

Ha a cigány családok behordanák a gyerekeiket a faluban lévő gyerekházba, az ártana a turizmusnak.

Albert Ákos
társadalom

Százmilliók mennek a monori szegénytelep felszámolására, a német EP-képviselő mégis Afrikához hasonlította

Úgy tűnik, Maria Noichlnak elfelejtettek szólni róla, hogy az egyik legkevésbé leszakadó magyar szegénytelepen járt februárban. Annál sokkal rosszabb helyzetben lévő telepeket is láthatott volna, ha nekiindul Magyarországnak.

Albert Ákos
társadalom

Masszázsra költötték az uniós felzárkózási pénzt

Gávavencsellőn tudnak élni, léleksimogató beszélgetésre is jutott.

Albert Ákos
társadalom

A nemzeti tőkésosztály és az illegitim tulajdon ördögi köre

A most vagyonhoz juttatott „nemzeti tőkésosztály” ugyanabban a cipőben jár, mint a privatizáció posztkommunista nyertesei. Nem is merik itthon tartani a pénzüket. Tudják, hogy az új hatalom mindig újraosztja a lapokat. Hogy lesz ennek vége?

Orbán Krisztián
elit

Felzárkózás a Nyugathoz: mit tehet a magyar elit?

A nyolcvanas-kilencvenes években csúcsra került magyar elit csődöt mondott, és a politikával együtt földbe állt. A politikusok improvizálnak, az ország leszakadó pályán. De van remény: nemzetközi szinten is jelentős teljesítményekre képes magyar üzletembereknek és értelmiségieknek kell újjáépíteniük az elit hitelét.

Publius Hungaricus
gazdaság

Emberek, siker van! Pozitív változásokat indított el a nemzeti felzárkózási stratégia

Király András
POLITIKA

Visszavágná az uniós pénzosztást Berlin?

Elfogyott a németek türelme és megnyesnék az keleti blokkot segítő uniós támogatásokat. Berlin a válság nyomán befelé fordulna és több nemzeti kompetenciát követelne?

EUrologus
Az EU belülnézetből