Az Egyesült Királyság Kanadához, Ausztráliához, Új-Zélandhoz és más nemzetekhez csatlakozva befagyasztja Ben-Gvir nemzetbiztonsági és Szmotrics pénzügyminiszter vagyonát, és beutazási tilalmat rendel el ellenük.
Hiába nem ért egyet ezzel az amerikai zsidók többsége, a Trump-kormányzat rájuk hivatkozva indított frontális támadást az egyetemek és úgy általában a szabadság ellen. Magyar szövetségeseik ugyanezt az utat járják. Ahogy a történelemben már sokszor, most is nyilvánvaló, hogy kik járnak – rosszul.
Senki nem sérült meg. Az amerikai és izraeli támogatással működő humanitárius szervezet szerint a Hamász nehezíti a segélyezést.
Ehud Olmert szerint „a Benjamin Netanjahu vezette bűnbanda páratlan precedenst teremtett Izrael történelmében” ezzel a háborúval.
Az erről szóló javaslatot Kína, Pakisztán, Szaúd-Arábia és más országok terjesztették elő, és Izrael mellett csak Németország, Csehország és Magyarország szavazott ellene.
„Amit az izraeli hadsereg most a Gázai övezetben csinál: őszintén szólva már nem értem, mi a célja ennek” – mondta Friedrich Merz.
Keir Starmer miniszterelnök szerint az országa „megdöbbent Izrael eszkalációjától”.
A közönségszavazást az izraeli Juval Rphael nyerte, akinek a részvétele miatt tüntetések is voltak.
Az izraeli belpolitikához képest is súlyos botrány robbant ki, miután a miniszterelnök megpróbálta kirúgni Ronen Bart. A belbiztonsági szolgálat feje válaszul megírta a legfelsőbb bíróságnak, hogy Netanjahu hogyan megy szembe hazája törvényeivel, emberei pedig a Hamászt támogató katariakkal boltolnak.
A túszok és az eltűntek hozzátartozói azt írták, Becalel Szmotrics kijelentése után nem találnak szavakat, csak szégyent éreznek.
Az Izraeli Védelmi Erők vizsgálata szerint egy „műveleti félreértés” vezetett a 14 palesztin mentős és egy ENSZ-alkalmazott márciusi meggyilkolásához.
Az IDF állítja, hogy a támadásban a Hamász és az Iszlám Dzsihád 9 harcosát ölték meg, köztük egy olyat, aki részt vett az október 7-ei támadásban – csakhogy az ő neve nem szerepel a 15 áldozat között, akik mind civil segélymunkások voltak.
Mohamed Sahín autóját egy stadion közelében lőtték ki.
Az ICC és az uniós vezetők szerint az amerikai szankciók a bírók függetlenségét veszélyeztetik.
Még próbálják megfúrni, de talán bele lehet kényszeríteni Netanjáhut és a Hamászt az egyezségbe, és ez komoly fegyvertény Trumpnak is. Gázát azonban az utolsó pillanatig bombázzák, és egyelőre nem engedik be a segélyszállítmányokat sem.