A Kitelepítés című regény Romániában, a legkeményebb kommunista korszak idején játszódik, melyben a szerző saját családja gulágon töltött éveit meséli el. A könyvet többek közt az teszi különlegessé, hogy a kegyetlen témát Visky András saját és testvérei emlékei alapján, gyermeki szemszögből írta meg. Interjú.
Nyáry Krisztián idézte fel Alekszej Vangenheim történetét. Szabotázzsal vádolták, azzal, hogy az időjárás-előrejelzéseket meghamisítva ássa alá az aszály elleni harcot. A hithű sztálinista ment is a Gulagra, és tömegsírban végezte.
Tanulságos, sőt vicces megnézni hogy mi az a valódi hír, ami alapján a Híradó ilyeneket ír.
A műsorban azt is mondta, hogy szerinte ő a 172 centiméteres magasságával „átlagos rasszba” tartozik.
Miután kiderült, hogy az orosz fiatalok fele nem hallott a Gulagról, elkészült a Kolima – a félelmünk szülőföldje. A Sztálin rémuralmának legkegyetlenebb helyszíneit bemutató dokumentumfilm pedig 14 millió megtekintés felett jár.
A miniszterelnök Gulag-emlékművet avatott Óbudán.
Nagyné Pintér Jolán szerint a publicista sokat tett a gulág-áldozatok emlékéért, igaz, tiltakozásul még maga a Gulág Alapítvány elnöke is lemondott.
Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassam a várost, ahová soha az életben nem fognak eljutni. Főleg azután, hogy ezt elolvasták. Ha viszont ez sem szegné kedvüket, akkor mindenképpen irány Magadan!
Sajnos egyre kevesebb ember kaphatja meg ezt az emelt nyugdíjat – mondta Balog Zoltán Hercegkúton.
Ezért járt a lovagkereszt Bayer Zsoltnak: a miniszterelnök-helyettes azt mondta, sosem fogja megtagadni a gyerekkori, iskolai padtársát.
Hahó, magyar játékfilmesek, itt egy kész forgatókönyv! Egy magyar Gulág-fogoly, a ZS812-es rab megrázó és regényes története: egy 17 éves fiú, akit a szovjetek hazaárulásért 20 év kényszermunkára ítéltek. Sára Sándor kiváló sorozata a Youtube-on.
Nem tetszik neki, hogy az általa vezetett alapítvány áll a kitüntetés mögött.
Nagyné Pintér Jolán a gulágok áldozatairól szóló munkái miatt javasolta Bayer Zsolt kitüntetését.
A lovagkeresztes újságíró tíz éve készítette azt a filmjét, amire hivatkozva most kitüntették. De a kormány indoklásában az is szerepel, hogy nagyon megdicsért egy másikat.
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléknapján leplezték le a szerencsi vasútállomás előtt az emlékművet. Áder János levelét is felolvasták, személyesen ugyanis nem tudott megjelenni: a kommunista Vietnamba utazott.