gyurcsány ferenc

Az ember, aki megint akkor alapít politikai mozgalmat, amikor úgy tűnik, hogy kihívója van a Fidesznek

A saját pénzéből indítja el új politikai mozgalmát Tarjányi Péter, pár hónappal a választások előtt. Amikor legutóbb ilyesmit csinált, megbukott Orbán egyik potenciális kihívója. Decemberben lépnek a nyilvánosság elé, Tarjányi szerint a tiszásoknak 200 napjuk van, hogy megneveljék Magyar Pétert.

Szily László
politika

A „tömeggyilkos nagyapja lelkiségét képviselő” Dobrev Kláráról beszélő Gulyás Gergelynek szinte már hiányzik Gyurcsány Ferenc

Szerinte a DK már nem az a párt, mint régen, és arról is beszélt, hogy mindig van lejjebb.

Haász János
belföld

Dobrev Klára fórumán repkedtek a hajmeresztő választási ígéretek, de a figyelem fenntartásához még ez is kevés volt

A Demokratikus Koalíció elnöke vagyonelkobzásról, az MCC megszüntetéséről és az Alaptörvény semmisségéről is beszélt az újpesti országjáró fórumán. Gyorsan kiderült azonban, hogy a Magyar Péter és Lázár János által dominált műfajban ennyi már nem elég.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Nem Gyurcsány viszonya után kutakodtak, de ez jött szembe mindenhol a DK körül

A pártelnök bukását feltáró Direkt36 cikk szerzőivel, Galavits Patrikkal és Szabó Andrással beszélgettünk hétfői élő adásunkban.

444.hu
POLITIKA

Hol ér véget a politika és hol kezdődik a magánélet?

Kire tartozik egy pártelnök hűtlensége? És ki felelős a hódmezővásárhelyi tragédiáért? Élőben kapcsoljuk a Gyurcsány-viszonyt feltáró cikk szerzőit. A stúdióban Ács Dániel és Rényi Pál Dániel. Helyzet: van!

Kiss Bence, Kovács Bendegúz, Ács Dániel, Rényi Pál Dániel
video

Gyurcsány viszonya és a hódmezővásárhelyi tragédia – létezhet szentsége a privátszférának a politikában?

Miről írhat a sajtó és hol kezdődik a lejáratás? Hogyan lehet a szóból életveszélyes fegyver? Élőben kapcsoljuk a Gyurcsány-cikk szerzőit, és átbeszéljük Orbán és a civilek nagygyűléseit is. Hétfő reggel 8, Helyzet: van!

444.hu
POLITIKA

Mit tenne az állam a vitrinbe, ha a szegénységről csinálna múzeumot?

Egyszer már kitalálták, a szifiliszre, az alkoholra és az elmebetegségre gondoltak. Egy elfeledett pesti turistalátványosság: a Társadalmi Múzeum.

Kolozsi Ádám
Történelem

Gyurcsány gatyájában turkálni kell, a NATO-é meg le van tolva

Két fegyver a kormányinfón, egy nagyon drága póló, egy újból lerombolt emlékhely és Trump időhúzása a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Gyurcsány gatyájában szórakozásból senki nem turkál

A maradék épeszű sajtónak alapvető kötelessége utánajárni annak, hogy miért ért véget kurtán-furcsán a modern Magyarország második legkártékonyabb miniszterelnökének politikai karrierje. Utána pedig nem elsunnyogni egy fontos részletet.

Bede Márton
vélemény

Orosz sírásók, ittas hollandusok

Eltűnt a Navalnij-emlékhely, buliztak Mészáros alkalmazottai, Gyurcsány viszonyt folytatott, Charlie Kirk gyilkosára halálbüntetést kértek. Itt a 444 napindító hírlevele.

Bódog Bálint
reggel 4

Saját személye elleni, nőellenes támadásnak tekinti Dobrev Klára, hogy a Direkt36 megírta Gyurcsány Ferenc hűtlenségét

Maga Dobrev dobta be a magánéleti szálat az ügyben, amikor májusban a volt férje helyett ő jelentette be, hogy Gyurcsány teljesen visszavonul a politikától.

Szily László
POLITIKA

Direkt36: Gyurcsány Ferencnek évek óta viszonya volt a DK egyik munkatársával

A viszony nyílt titok volt a pártban.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Péter Balatonőszödről gyalogol Kötcsére

Magyar meghirdette az Orbán-Gyurcsány korszak lezárását. A túrát élőben közvetíti is a Facebookon.

Inkei Bence
belföld

Orbán szerint az ellenfelei hajókról, kastélyokról, sosem volt luxusról hazudoznak, de mindig lebuknak, Magyar Péter szerint a két Orbán mindenkit hülyének néz

Csak egy sima nyárvégi vasárnap Orbán-levéllel és libsi álhíreket lelegelő zebrákkal, 20 milliárdos uradalmi birtokot emlegető Magyar-visszavágással.

Rovó Attila
POLITIKA

Gyilkos – Gyurcsány Ferenc élete már megint nyitott könyv

Rejtélyes posztot posztolt a visszavonult politikus.

Gazda Albert
irodalom