Papp László szerint „nagyon sok kívánnivalót hagy maga után”, amit mostanában tapasztaltak az akkugyárakkal kapcsolatban.
Debütált a frissen igazolt Pápai Joci, Gáspár Győző életében először metrózott, Dopeman felajánlkozott Putyinnak, Orbán resztorizta Vasvári Vivient.
Hajdú Péter Orbánra teszi a voksát, szerinte fontos, hogy tudják az emberek, mit gondol ő, Szabó Zsófi vagy Curtis.
Ki lehet az, aki már több minisztériumot is vezetett, miközben saját bevallása szerint csak a tea-és kávéfőzésig terjed a tudása?
„Főnök! Én szeretlek, tisztellek, és köszönöm, hogy vezetsz minket a jóra!”
Példaként említette az óráját, amit nem is viselt. Viszont az adás elején még rajta volt, így Hadházy Ákos kiderítette, hogy egy 5 milliós Rolexet visel.
A közélettől visszavonult Varga Judit ritkán szólal meg nyilvánosan, de amikor igen, azzal mindig sikerül hullámokat vetnie: a Fidesz frakcióvezetője is reagált, Szily Nóra pedig interjúra hívta a volt igazságügyi minisztert
Hajdú, mint egy egykori Mészáros-cég vezérigazgatója kérte ki magának, hogy Hadházy „Lölö szolgákról” beszélt.
Megegyeztek Az Árulók gyártócégével és az RTL-lel.
Hajdú szerint „karaktergyilkosság” folyik ellene, amiért az RTL szerint szabályt és így szerződést szegett a csatorna gyilkosos játékrealityjében, aminek producere szerint a tévés veszélyeztette a komplett játékot „egy fékezhetetlen egotrip hatására”.
A tévés közölte, hogy felkért egy ügyvédet, aki ír Az Árulók című formátum tulajdonosának, és megteszik „a szükséges jogi lépéseket, kártérítési ügyben is”.
Miután megszegte a szabályokat az RTL realityjében, Hajdúval kötbért fizettetnének, mire a tévés azt üzente: Tali a bíróságon.
Kiesése pillanatában gyakorlatilag elmondta az RTL realityjében bentmaradt játékosoknak, hogy ki a gyilkos.
Szalmakalapos halálfej, gázai béketerv, nyolcszáz toptábornok és a Veiszer Alindát őrületbe kergető Hajdu Péter a 444 napindító hírlevelében.
Egyértelműen a konfliktusokra hegyezte ki Az Árulók újabb évadát az RTL, Péterfy Boriból már az első részben kiszakadt, hogy utálja Hajdú Pétert.