Tóth Nikolett egy Facebook-posztban fakadt ki az építkezési vállalkozóra.
Elfogadhatatlannak tartják, hogy a cég nem tesz eleget a törvényi kötelezettségének.
A szakértők perrel próbálják megszerezni a pénzüket.
A cégek arra panaszkodnak, hogy nem kapják meg az elnyert támogatásokat, ami a projekteket és a vállalkozásokat is veszélyezteti.
Richard Tornetta jól kibabrált a világ leggazdagabb emberével.
Lehet, hogy eleve az ügyintézés lassabbá, nehezebbé tétele volt a cél?
Az átszámítva körülbelül 20 000 milliárd forintos fizetés a bíró szerint nem volt méltányos a Tesla részvényeseivel szemben.
A polgármester szerint a négy kormánypárti és a két független képviselő valódi célja megbuktatni őt.
Egy orosz közgazdász pontosan kiszámolta, hogy ha valaki katonának áll, és öt hónap után veszti el az életét egy értelmetlen gyalogosrohamban, 31 évi átlagbérnek megfelelő járandóságot hagy maga után.
A járvány lassan három éve tört ki.
A kormányhivatal szerint ilyenről szó sincs, a kifizetés folyamatos.
Az orosz cég szerint technikai nehézségeik akadtak.
Eredetileg novemberre ígérték.
A járvány miatt 2-3 nappal hamarabb kézbesítik a pénzt.
A kormány szerint természetesen Soros György áll a háttérben.