Kovács Andrással együtt legalább tízen távoznak a legalulra lövő kormánybulvártól.
Megcsappantak a Mediaworks hirdetési bevételei is, és támogatásként is 1 milliárd helyett csak 50 milliót kapott tavaly.
Az előző konzultációs ívek gyártási költsége 375 millió forint volt, ez most már 387 millió forintba került.
Az MCC Média Holding Zrt.-nek egy leányvállalata is van, a Mandinert tulajdonló Mandiner Novum Zrt.
A Mediaworks alá tartozó lap a végeredményt viszont nem publikálta.
Az MTI Hírcentrumának vezetőjét 13 éve azért rúgták ki, mert a köztévé Híradójában kiretusálták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét egy Tőkés Lászlóval együtt tartott sajtótájékoztatóról szóló tudósításban.
Rejtélyes posztot közölt, amelyből annyi derül ki biztosan, hogy felmondott a Mediaworksnél. Olyan viszont már előfordult, hogy felmondást jelentett be, aztán visszatáncolt.
A propagandaminisztérium újságai, weboldalai hasonlóan, de hangvételüknek megfelelően tálalják az önkormányzati és EP-választások eredményeit.
Előfizető-toborzásnak álcázzák, ügyes.
Nem lehet megnyitni se a Magyar Nemzetet, se az Origót, se a megyei lapokat.
A párt gyerekmozgalma indulót énekelt, menetelt és zászlót lengetett. Borvendég Zsuzsanna pedig nem tudja, milyen lehet a kínai dominancia, de megérzése szerint a keletiek nem fogják annyira erőltetni a világnézeteiket, mint a nyugatiak.
Tízből hétszer marasztalta el a lapot a bíróság.
Lecserélték a szerkesztőséget, és már a Mediaworks nyomtatja ki a Várnegyedet, emiatt a párbeszédes V. Naszályi Márta bojkottálja a kerület saját lapját.
Néhány éve még a fideszes médiabirodalom egyik ünnepelt főembere volt, most azt mondja, hogy a Rogán-értekezleteken olyan jellegű információkat hallott, amelyekhez meggyőződése szerint semmilyen legális módszerrel nem juthattak hozzá.
A kormánypárti médiabirodalom befolyásos figurája 74 éves volt.