Az egyik képviselőnek Egerben kellett lennie, a másik is késésben volt, Szabó Tünde végül annyit mondott, hogy az emberek nem tudják, milyen külföldi érdekeket szolgáló szervezetek vannak az országban.
Grexa Liliána ukrán nemzetségi szószóló is beszélt, szerinte „mostanra a párbeszéd Magyarország és Ukrajna között nemhogy hűvös, hanem egyenesen úgy tűnik, hogy lefagyott”.
A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk továbbra is egy hullámhosszon alkot.
Nincs tömeges elvándorlás, nem kell lépni.
Összesen 2305 embert.
Az igazságügyi miniszter helyettese azt mondta, a Kúria egyik ítéletének értelmében a jogszabályok kizárják a lehetőségét, hogy a személyes adatokat közérdekű adatként bárki kiadja.
A kormánypártok csavartak egyet Novák Elődék választási javaslatán, ezért most ők vádolják az ellenzéket paktumozással.
Répássy Róbert azt mondta, a helyzet elemzését a jövő év első felében tárnak a nyilvánosság elé, annak ismeretében akár törvénymódosítás is jöhet.
"A szülők jogait tovább kell erősíteni a gyermekvédelem tekintetében."
Interpellációkat nyújtottak be a minisztereknek, államtitkárok válaszoltak helyettük – ha válaszoltak.
Orbán fél a vitától, megélhetési válság van, a Fidesz Völnert védi – ezeket emlegette az ellenzék a Parlamentben. A kormánypárti képviselők válaszai: Gyurcsány, jó a gazdaság, Márki-Zay botrányos.
Répássy azt mondja, a baloldal tehetne a korrupció csökkentéséért.
Nem tartja kormányzati feladatkörnek a másfél milliós órát.
Jeney Orsolya az igazságügyi minisztériumban foglalkozott a bírósági végrehajtás törvényi szabályozásával. Aztán nyitott egy jól jövedelmező saját végrehajtói irodát.
Völner Pál helyére érkezik, aki a napokban mondott le, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg.