A vészjelzés leadása után fokozatosan veszített magasságából a gép.
Az Air India menetrendszerinti járata kevéssel a felszállás után zuhant le, a repülőtér közvetlen közelébe.
A sérültek között van egy kétéves gyermek és édesanyja is.
Indiában kapták el.
Használtan 5-6 milliárdot ér.
Az oroszok és a francia szélsőjobb nagy örömmel csámcsog a videón.
Van, aki szerint lökdösődést látni, a hivatalos közlemény szerint „játékos ugratást”, de még az is lehet, hogy csak a fagyit törölték le a francia elnök szájáról.
A gépet emiatt másik városba terelték, ami miatt egy újabb utas randalírozott.
A Boeing alkatrészein is szankciók vannak.
A repülő első útja pedig hová máshová is vezethetne, mint Brüsszelbe.
Három nő, egy gyerek és a pilóta utaztak a gépen. Vizük nem volt, tápiókalisztet ettek.
A gép fedélzetén 282 utas, 10 légiutaskísérő és két pilóta volt. A tűz okát vizsgálják.
Már az ukrán kormány is a kockázatok minimalizálásán dolgozik.
Érdemes odafigyelni, ha a Wizz Air járataival akarunk utazni valahova, ugyanis a dinamikus jegyárazás miatt összevissza ugrálnak a jegyárak. Ezért előfordulhat, hogy ha két eszközről, külön vesszük meg a jegyeinket, akkor olcsóbb az utasonkénti jegyár, mintha egy eszközről vennénk két jegyet.
Egy ausztrál házaspár szerint miután a repülőgépen az egyik utas összeesett és meghalt, négy órán keresztül kellett a holttest mellett utazniuk.