Amerikát a világ jelentős része évtizedek óta a lábad alól a földet is kilopó, az unokáidat drónokkal vagy valami helyi milícia segítségével miszlikbe aprító agresszor nagyhatalomnak látja. Ezekben az évtizedekben Kelet-Európában a világ csendőre inkább hasznos volt. De ennek vége.
„Megdöbbenve és undorral néztük a beszélgetését Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel” – írta az amerikai elnöknek.
Úgy érzi, ideje cselekedni, éspedig Amerika miatt.
Szlovákiában először akartak meggyilkolni hivatalban lévő miniszterelnököt, korábban volt minisztert és újságírót öltek meg. Tisza István három merényletet élt túl, a negyedikbe belehalt. A politikai merényletek képsorai örökre belénk égnek.
Birsalma-blaszfémia, a king leszőrözése, definitív ceviche, falnak megy az európai szocpol usa adóval, Reagan minden jobb volt, nagyon várós Benny Hill-taxisblokád. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.
John Hinckley 1981-ben kísérelt meg merényletet az akkori amerikai elnök ellen, rajta kívül még három másik embert sebesített meg.
A bíró szerint a most 66 éves John Hinckleynél nem mutatkoznak aktív mentális betegség tünetei, 1983 óta nem tanúsít erőszakos magatartást, és nem érdeklik a fegyverek.
A pornómágnás Larry Flynt az FBI róla szóló aktái szerint nemcsak szimplán ellentmondásos alak volt, hanem egy igazi antihős, aki kiállt a sajtó- és szólásszabadságért, miközben saját magát is féregnek nevezte.
Csütörtök reggel a belvárosi önkormányzat emberei már megkezdték a szobor tisztítását.
Volt egy évtized, amikor Al Bundyról mindenki azt gondolta, hogy nem vitte semmire, de az idő és a világgazdaság átalakulása őt igazolta. Csak szeretnénk olyan életet, mint amilyen az övé!
Átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, és a doki szerint jól van.
Ahol a helyi törvényhozás republikánus többsége mostanra gyakorlatilag minden hatalmától megfosztotta a novemberi választáson nyertes demokrata kormányzót.
Pláne ne állítsuk azt, hogy Reagan is teljes kívülállóként, mindenféle tapasztalat nélkül lett elnök.
A csizmát látva, ez teljesen érthető.
1981-ben lőtt rá a friss amerikai elnökre, Ronald Reaganre.