Az FSZB szerint elkapták az ukrán szolgálatok egyik ügynökét, a Kreml szóvivője szerint Ukrajna továbbra is terrorista tevékenységet folytat Oroszországban.
Nem csak azokat érte trauma, akiről jelentettek az előző rendszerben, hanem azok közül is sokakat, akik a jelentéseket írták. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának beszélgetésének résztvevői szavakat kerestek a nehezen megfogalmazhatóra, hátha a következő nemzedék tanul belőle valamit.
A szövetségi költségcsökkentési terv miatt kellett elküldeni a neveket, demokrata politikusok szerint ez veszélyezteti a nemzetbiztonságot.
A férfi az Aszad-rezsim légi erejének hírszerző tisztje volt.
A tüntetők tojással és palackokkal dobálták a rendőröket.
Amerikai diplomaták tömegesen panaszkodtak hasonló tünetekre. A jelenségre a mai napig nincs hivatalos magyarázat, de az amerikai vezetés szerint nem valószínű, hogy oroszok állnak mögötte.
A 61 éves Alekszej Petrov már korábban is volt gyilkossági kísérlet célpontja, legalább kétszer.
Olyasmi történt, ami valószínűleg akkor is megtörtént volna, ha annak idején elmarad a rendszerváltás.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint a nemrég elhunyt író neve 89 dossziéban szerepel.
A dél-koreai kriptovaluta tőzsde vezérigazgatóját és egy katonatisztet gyanúsítanak.
A Dozsgy tévécsatorna gyakran élesen bírálta az orosz hatóságok kemény fellépését a másként gondolkodókkal szemben, rendszeresen tudósított tüntetésekről és részletesen foglalkozott Navalnij ügyével is.
Hatalmas botrány lett belőle, amikor kiderült a 20. század legbefolyásosabb színikritikusa, Molnár Gál Péter ügynökmúltja. Halála után megjelent emlékirata sokat elmond az állambiztonság működéséről, az értelmiség kompromisszumairól vagy éppen a Kádár-kor meleg szubkultúrájáról.
Azt a Szabót ügynöközi Schmidt - egyébként joggal - akinek Orbán két éve írt gratuláló levelet.
A kormánybiztos reméli, hogy a harmadik Orbán-kormány értékrendjébe nem fér bele.
Egy ügynök 50 évvel ezelőtt még arról is jelentett, hogy egy egykori forradalmár fradistaként a Dózsa-Jéna meccset nézve kiakadt, hogy „annyi pénzt költenek rájuk, holott jóformán nem nyújtanak semmit”. A magyar foci akkor már hanyatlott, de az MLSZ tudta a megoldást.