Az Egyesült Államok elutasította az ajánlatot, de már az ajánlat ténye is pánikot keltett európai diplomaták körében.
A világon egyedülálló tudása van Ukrajnának ezen a téren, most a közel-keleti országoknak és az USÁ-nak értékesítenék a technológiát és a tapasztalatot.
Az akciót egy anticionista csoport vállalta magára, de több jel is utal rá, hogy a gyújtogatók valódi motivációja más volt. A kormány terrortámadásként kezeli az ügyet.
Friedrich Merz szerint a magyar miniszterelnök viselkedésének komoly következményei lehetnek. Például csökkenthetik a Magyarországnak jutó uniós forrásokat, vagy még szigorúbb feltételekhez köthetik azok kifizetését.
António Costa szerint „minden vezetőnek tartania kell a szavát, és senki sem zsarolhatja az Európai Tanácsot, senki sem zsarolhatja az Európai Unió intézményeit”.
„Ha lesz tengerünk és hajónk, majd megfontoljuk” – mondta a miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcs után.
Ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentette be.
A pálya széléről figyelt. A beszámolók szerint nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
„Halló, itt Tristan!” A magyar Külügy nevében hívták fel az antiszemita megszólalásairól is ismert litván pártot, gyanús bizniszekre és a magyar nagykövetséggel való kapcsolatokra derült fény.
A hírek szerint az EU-csúcson 20 ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbánt, amiért visszavonta támogatását az Ukrajnának szánt 90 milliárdos hitel kapcsán.
Az Európai Bizottság kedden ajánlott technikai támogatást és finanszírozást a munkához.
Az amerikai-orosz együttműködési tárgyalások továbbra is folyamatban vannak.
Ajánló: A Kormányinfón arról is érdeklődtünk, segítenénk-e Trumpnak az iráni háborújában, és mit gondolnak arról, hogy a Tisza-ellenes kampányuk alapjáról, az indexes dokumentumról kiderült, hogy kamu az egész.
Az EU-csúcs előtti sajtótájékoztatón Orbán arról is beszélt: nem foglalkozik azzal, hogy minden jel szerint Fidesz-közeli akció volt az ukrán zászló kifeszítése a Tisza március 15-i menetén.
Butyagin korábban azt nyilatkozta az orosz médiának, hogy az ásatással csak azt a munkát végezte, „aminek az életét szentelte”.