végrehajtó

Végrehajtást indított a kormányhivatal Schadl György ellen, hogy bontsa vissza a siófoki luxusnyaralóját

A szabálytalanul kibővített házban tölti Schadl a házi őrizetet.

Fődi Kitti
belföld

HVG: A Völner–Schadl-ügy egyik tanúja halt meg az Árpád hídi balesetben

A lap szerint a 34 éves férfi mellett ülő 32 éves élettársa is meghalt a balesetben.

Herczeg Márk
baleset

Több mint 9 milliárd forint nyereségük volt a végrehajtóknak tavaly

Az egyik legnagyobb profit éppen Schadl György feleségének cégéhez fűződik.

Benics Márk
belföld

Hadházy közölt egy levelet, ami szerint Schadl munkatársa megüzente a minisztérium útmutatását, a végrehajtó kar hamis információkról beszél

Hadházy Ákos közölte a levelet, amiben többek között Répássy Róbertre hivatkozva üzenik meg a végrehajtóknak, kire kellene szavazni a tisztújításon. Répássy szerint a levél hamisítvány.

plankog
POLITIKA

Még mindig Schadl György a felcsúti tao-per végrehajtója

Ráczné Földi Judit arról beszélt, hogy évekkel korábban kiperelték a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-költéseit igazoló számlákat, de az alapítvány a jogerős bírósági döntés ellenére sem adta át mindet a DK-nak.

Mészáros Juli
POLITIKA

„Messze voltam a tűztől”: Schadl egyetlen végrehajtója, aki tagadja a korrupciót

Cs. Éva állítja, hirtelen elhatározásból jelentkezett végrehajtónak, nem gondolta át, mibe fog ez kerülni, majd szinte spontán elfogadta Schadl 40 milliós kölcsönajánlatát, igen magas kamattal. Papírt se írtak róla.

Szurovecz Illés
bűnügy

Végrehajtókat küldött egy brit férfi a reptérre, hogy téríttessék meg a lemondott Wizzair-járatot

Megelégelte, hogy magasról tojnak rá.

Bódog Bálint
repülés

Völner és Schadl elintézte, hogy soron kívül tehessen végrehajtói szakvizsgát az, aki most a Legfőbb Ügyészség ügyésze

Úgy volt, hogy a Jogakadémia nem hirdet új időpontot, de aztán leszóltak Völneréknek, hogy intézzék el.

Fődi Kitti
belföld

Bíróságra vinné Trócsányi László volt minisztert az egyik korrupcióval vádolt végrehajtó

Vízkelety Mariann korábbi államtitkárt is beidézné tanúként.

Szurovecz Illés
bűnügy

Lapítanak a végrehajtói karnál, ha arról van szó, mikor váltják le Schadlt

De azt elárulják: zéró toleranciát hirdettek.

Szurovecz Illés
bűnügy

Schadl György arról beszélt, hogy az egyik végrehajtó azzal fenyegetőzött, feljelenti Varga Judit igazságügyi minisztert

Újabb hangfelvételek lettek nyilvánosak a Völner-Schadl-ügy lehallgatási anyagai közül.

Mészáros Juli
POLITIKA

A Fővárosi Törvényszék notórius csalóra figyelmeztet, aki magát törvényszéki végrehajtónak kiadva követel pénzt

Legalább nyolc különböző álnevet használ az illető, aki azzal hívja fel az embereket, hogy tartozásuk van a bíróság felé.

Kiss Imola
bűnügy

Rengeteget kaszáltak tavaly a Schadl Györgynek kenőpénzt fizető végrehajtók

Az év korrupciós botrányában érintett hét végrehajtónak csak a tavalyi év profitjából visszajött a kenőpénz, amit Schadl Györgynek fizettek a kinevezéseikért.

Csurgó Dénes
bűnügy

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

Jeney Orsolya az igazságügyi minisztériumban foglalkozott a bírósági végrehajtás törvényi szabályozásával. Aztán nyitott egy jól jövedelmező saját végrehajtói irodát.

Urfi Péter
igazságszolgáltatás

Az SZJA-visszatérítést nem viheti el a végrehajtó

Külön rendelet jelent meg erről a Magyar Közlönyben.

Mészáros Juli
belföld