XI. kerület

Lemondott az újbudai ifjúsági tanácsnok, aki egy videón szidta a cigányokat

Tóth Márton nem akar ártani azoknak, akiknek sokat köszönhet.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A BRFK köröz egy 23 éves moldovai férfit, aki miatt hét ember sérülhetett meg egy autóbalesetben

Az Audi S8 sofőrje a XI. kerületben menekült a rendőrök elől, amikor egy kereszteződésénél nekiment egy szabályosan, a piros lámpánál várakozó autónak, és heten megsérültek. Tiganciuc Calin csak egy kulcsot hagyott hátra.

Herczeg Márk
bűnügy

Megbírságolták Novák Elődöt a szivárványos zászlók ellopása miatt

Az ítélet szerint a képviselő cselekményei túlmutatnak a véleménynyilvánításon, és veszélyesek a társadalomra.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Ezrek tiltakoznak, mert a Madárhegyen 270 lakásos társasház épülne a zöldterület helyére

Volt kint a rendőrég is, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, de a munkák leálltak.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Erzsébetvárosban, Újbudán és a XVIII. kerületben indít polgármesterjelöltet a Tisza Párt

És ezzel fővárosi listája is lehet. Egyébként mindhárom kerületet DK-s polgármester vezeti.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Robbanás volt egy lágymányosi társasházban, egy ember meghalt, statikus vizsgálja, hogy az épület egyáltalán lakható maradt-e

Két lakás teljesen kiégett.

Molnár Kristóf
baleset

Számítógépeket foglalt le a rendőrség az újbudai önkormányzatnál a gyerekeket zaklató óvodai dolgozó ügye miatt

Ki akarták deríteni, hogy korábban érkeztek-e be panaszlevelek a férfivel kapcsolatban.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Letartóztatták és elmegyógyintézetbe szállították a gazdagréti óvoda szexuális kényszerítéssel gyanúsított dolgozóját

A férfit, akit egy névtelen bejelentő jelentett fel a rendőrségen, pénteken vették őrizetbe.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Vitézy Dávid: Az adófizetők pénzéből autópálya-építések helyett csak vasútra szabadna költeni

Interjú a főpolgármester-jelöltségen gondolkozó volt államtitkárral, aki vasútellenesnek tartja a DK-t, és sok mindent másképp csinálna, mint Lázár János miniszter.

Molnár Kristóf
interjú

Megölte a feleségét egy férfi Újbudán

Részlegesen beismerte.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Folytatódik a XI. kerületi járdacsökkentés

Az új felfestés még kevesebb helyet hagy a gyalogosoknak.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Részegen vezetett, a Petőfi hídon rámászott egy robogóra, majd azt autójával hazáig tolta, mint egy talicskát

Megállás nélkül hajtott tovább a motorháztető alá szorult robogóval.

Mészáros Juli
bűnügy

Tűz volt a Szent Imre kórházban

A lángok egy detoxikáló helyiségben csaptak fel. Egy ember meghalt, 56 beteget kellett áthelyezni.

Czinkóczi Sándor
katasztrófa

A póráz nélkül sétáltatott kutyák miatt ledobta a lovasát, majd egy teherautó elé ugrott egy ló Kamaraerdőn

Az állat az ütközéstől a helyszínen elpusztult.

Czinkóczi Sándor
baleset

László Imre szerint csak az oltáspárti álláspontját képviselte, amikor orvosként magának is beadatta a vakcinát

A XI. kerület DK-s polgármestere azzal indokolta az oltását, hogy a napokban önkéntes oltóorvosnak jelentkezett.

Czinkóczi Sándor
járvány