Hiába nem ért egyet ezzel az amerikai zsidók többsége, a Trump-kormányzat rájuk hivatkozva indított frontális támadást az egyetemek és úgy általában a szabadság ellen. Magyar szövetségeseik ugyanezt az utat járják. Ahogy a történelemben már sokszor, most is nyilvánvaló, hogy kik járnak – rosszul.
A kormány nem tartja túlzásnak másodszorra is egyszerre két antiszemitát kitüntetni.
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed.”
A hatóságok szerint többen palesztin zászlókat tűztek ki, és egy villamost is felgyújtottak, miközben zsidókat gyalázó rigmusokat kiabáltak.
Az amszterdami pogrom után különösen komoly biztonsági intézkedések lesznek Párizsban.
Csak a tanításhoz volna kedve, a harcokhoz nincs.
Az izraeliekre vadászó arab csoportokról készült felvételek sokkolták Európát, és a vészkorszakra emlékeztettek sokakat. A zsidó szurkolók is rongáltak és zászlót égettek a meccs előtt. A rendőrség teljesítménye politikai viták tárgya lett.
A több tízezer halott ellenére Izraelnek máig egyik célját sem sikerült elérnie: a Hamász nem semmisült meg, a túszok pedig nem térhettek haza. Eközben az ország korábban elképzelhetetlen külső és belső problémákkal küzd. A folyó és a tenger között azonban továbbra is palesztinként rosszabb, és már mindkét oldalon vannak, akik népirtásra vágynak.
Az egyik legnagyobb kelet-európai zarándoklat jött létre Tokaj mellett, a tízezernyi hászidra komoly ipar épült, de a helyiek nem nagyon részesülnek ennek az áldásaiból. Vallási turizmus, házvásárlások, biznisz és gyorsan fogyatkozó falu, ahol NER van, munka nincs, és most már a házak ára is az egekbe szökött.
Nem zárható ki, hogy a támadás antiszemita indíttatású volt.
A nagykövet figyelmébe ajánlja a tényt, hogy a magyar államiság majdnem ezer évvel régebbi az amerikainál.
A Hamász terrortámadása óta ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint „a migránsok behozzák a bűnözést”. Természetesen a magyar kormány is ezt hangoztatja. De minden felmérés és kutatás azt mutatja, hogy az antiszemita bűncselekmények mögött eddig sem a bevándorlók álltak, hanem a bennszülött szélsőségesek.
A zsidók egyenlőek a nácikkal – valami ilyesmit üzent egy vandál Szlovéniában.
A múlt héten több tucat Dávid-csillagot festettek fel épületekre Párizsban, de Besanconban is egyre több az antiszemita graffiti, Lyonban pedig megkéseltek egy nőt az otthonában.
De arról is írt, hogy fegyvert fog, bemegy a campusra, és megerőszakolja a zsidó nőket.