Miután felszólalt a kormány ellen a Partizánban, a kormánymédiát hirtelen zavarni kezdték a 2017-ben állami díjjal kitüntetett humorista korábbi cigányozásai.
És arra kérik, hogy „képviselői mandátumáról saját belátása szerint döntsön”.
Rákné: „Most, hogy elolvastam, hangsúlyozom, a poszt tartalmával én sem értek egyet!" Dobrev: „Ezt az acsarkodó, erőszakos jobboldali politikát kell magunk mögött hagyni."
A Rák Mária által továbbosztott bejegyzés szerint „egy Judeo-bolsevik, genetikailag prediszponált magyarellenes, rasszista tömeggyilkos akar Magyarország miniszterelnöke lenni."
Egy nyilvánvalóan uszító gyűlölet-bűncselekmény miatt tettünk feljelentést 5 éve. Többször is lepattantunk, mostanra már végleg. Bede Zsolt több ügyben is elszámoltathatatlannak látszik.
"Szeretnék annyit tenni a magyarországi zsidóság, egyben hazánk békéjéért és nyugalmáért, hogy az elfeledtesse azokat a rossz mondatokat, amelyeket korábban meggondolatlanul mondtam" - írja a 2012-ben zsidólistázni akaró, most az amerikai nagykövetnél széderező jobbikos pártelnök.
Bartha Barna, a párt nemzetpolitikai kabinetvezetője Parászka Boróka erdélyi újságíró felakasztásáról is elábrándozott Erdélyben.
A hétfői NB II-es szezonnyitón vendégszurkolók gágágáztak és zsidóbűnözésről énekeltek.
Nem bírtak magukkal a Szeged szurkolói, már odabent gágágáztak, és többek szerint karlendítettek, meccs után pedig végképp elszabadultak. 12 éves zsidó kislány vette videóra.
Izrael elfogadta az orosz diktátor bocsánatkérését.
De beszélt arról is, hogy szerinte ő nem zsidózott azzal, amikor tisztességes zsidó fideszeseket emlegetett.
Inkább hittek a náci jelkép alatt mulatozóknak, aki egyike durva antiszemita megjegyzést tett, mint a holokauszttúlélő tanúnak.
Heisler András elnök azt írta, a Jobbikkal a vállalhatatlan múltja miatt deklaráltan nincs kapcsolatuk, és ezen a helyzeten nem is terveznek változtatni, ezt már sokszor kinyilvánították.
A rendőröket is leparasztozta, majd lezsidózta, nem volt hajlandó magát igazolni sem, kattant a bilincs.
A hazai szurkolók egy csoportja kórusban mocskolódott.