Az EUrologus a szombat estére tekintettel egy 2007-es lemezt pörget meg. Ebben az évben tudósított az osztrák Bild magazin arról, hogy az EU közpénzen szex jelenetekkel gazdagon teletűzdelt reklámfilmet készítetett magáról.
A bizottsági kommunikáció hatékonyságát dicséri, hogy a tabloid vádjára kitalált, meglehetősen frappáns válasz lényegében senkihez nem jutott el. A szóban forgó, és alább linkelt klipet egy nyílt pályázatra készítették, az anyag az EU MEDIA programját promotálta, amely az európai filmgyártás számára biztosít közösségi forrásokat. A film 350 euróba került az európai adófizetőknek, és eddig 8,6 millión látták. Összehasonlításként álljon itt két példa : első blogbejegyzésünk, a Barroso elnök polgárokkal folytatott párbeszédére szóló meghívó, jó 85000-es nézőszámmal. Ti melyiket néznétek meg másodszorra is?
Az Orbán-kormány által okozott pusztítás mértéke jó lelkiismerettel vethető össze a tatárjárással, mondta Magyar Péter a parlamentben. Az ellenzék a demokratikus működést kérte számon.
Míg tavaly voltak akik szorongva vagy félve jöttek ki, a résztvevők idén már sokkal felszabadultabban tudták élvezni a felvonulást, még a hőségriadó ellenére is. A menetelőket többek között arról kérdeztük, hogy hiányolják-e Magyar Pétert a felvonulásról.
Idén sincs nyári uborkaszezon a világpolitikában: lángol Oroszország, az ukránok komolyan összefeszültek a lengyelekkel, folynak a tárgyalások az iráni háború végéről, miután Trump véleményes győzelmet hirdetett, hadügyminisztere pedig ismét saját szövetségeseiket nyomasztja. Mindeközben hazai szempontból fontos fejlemény, hogy már nem a magyar kormány az oroszok trójai falova az EU-ban.
Miután a parlamentben jelentette be a Tisztítótűz művelet elindítását, a miniszterelnök élőben válaszol kérdéseinkre.
„Résen kell lenni” – Magyar Péter szerint erre figyelmezették a régi motorosnak számító uniós vezetők az első EU-csúcsa előtt. Az új miniszterelnök azt ígérte, hogy bármilyen hosszú is lesz az éjszaka, nem fog kimenni kávézni.