Lassanként megszólalnak a Portik-Talkshow érintettjei, a 2008-ban hivatalban lévő titokminiszter, Szilvásy György és a nemzetbiztonsági főigazgató, Laborc Sándor. Laborc az Origónak nem nyilatkozott ugyan, annyit azonban elmondott: "kétségei vannak afelől, hogy a médiában megjelent mondatok abban a formában hangoztak el". A Belügyminisztérium a héten oldotta fel a titkosítás alól Portik Tamás és a főigazgató közötti találkozásokról készült lehallgatási jegyzőkönyvet.
Szilvásy György az Indexnek nyilatkozott, és azt mondta, szerinte amíg a teljes hangfelvétel elő nem kerül, addig ezek az információk nem számítanak hitelesnek. Ő egyébként úgy tudja, Laborc az alvilág és a politikai élet közötti kapcsolatok miatt találkozott a miniszter ismerősén keresztül bejelentkező Portik Tamással.