Ezzel a jogerős ítélettel lezárult a kilencvenes évek és a magyar gazdasági-politikai elit leglátványosabb leszámolási ügye.
Április 10-én fejeződhet be jogerős ítélettel az 1990-es évek és a magyar gazdasági-politikai elit leglátványosabb leszámolási ügye.
Az ügyészség szerint Gyárfás a felbujtó, azaz Portik Tamás felbujtójaként szintén felbujtónak minősül.
Gyárfás biztos benne, hogy nem kerül rácsok mögé, az ügyészség kevesli az első fokú ítéletet.
Az úszószövetség volt elnöke eddig szabadlábon védekezhetett Fenyő János egykori médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében. Most a letartóztatását is indítványozta az ügyészség.
Első fokon felfüggesztett börtönt kapott.
Már előtte is többször megpróbált kapcsolatba lépni Póta Péter bíróval.
Hivatalos személy elleni erőszakért 1-5 év jár.
A Fenyő János meggyilkolása ügyében elítélt Gyárfás Tamás szerint „ki fog derülni az igazság”.
A bíróság szerint eddig is mindig megjelent a bíróságon, és semmi nem utal arra, hogy szökni tervezne.
Az épületbe először belépve először az hökkentett meg, hogy Fenyő valóságos magánhadsereget állomásoztatott az irodaházban. Ilyen volt a magyar média két erős és erőszakos emberének párviadala a kilencvenes években.
Hatalmas biztonsági intézkedések előzték meg az ítéletet.
A harminc év körüli fiatal Svájcban él, nem szeretnék a hatóságok, ha egyszerűen hazautazna az eljárás elől.
Feltehetően azért, hogy a támadás miatt a bírót elfogultság indokával leváltsák, és egy új bíró kinevezésével lehessen húzni az időt. A kilencvenes években meggyilkolt médiavállalkozó ügyében öt éve zajlik az eljárás, Gyárfás Tamás és Portik Tamás utolsó felszólalásai vannak soron.
A Blikk szerint Szetlik Gergő, a Club Tihany szálló vezérigazgatója, Habony Árpád rokona balhézott a rendőrökkel. Családja vagyonosodása sorozatba illő, ő maga benne volt Mészáros Lőrincékkel kötött üzletben is.