A jövő a Ferenc körúton van

Budapest

Budapesten csodálatos a tömegközlekedés. Kicsit sok pénzt loptak ki belőle, így nehéz fenntartások nélkül rajongani a BKV-ért vagy a BKK-ért, de azt értékelni kell, hogy ebben a városban a nap szinte bármely órájában el lehet jutni bárhonnét bárhova. A karrierista tolvajokon kívül csak egyetlen komoly gond volt eddig a rendszerrel: a csúnya papírjegyek, és még csúnyább ellenőreik.

belep1

Évtizedek óta rejtély, hogy Budapesten, szemben a tisztességes világvárosok jelentős részével, miért nincsenek modern beléptetőkapuk és pittyegő csipes bérletek a metrókon-buszokon-villamosokon. Az egyik magyarázat persze erre is az, hogy ami nincs elektromosítva-digitalizálva, abból sokkal könnyebb a nyomokat eltüntetve lopni. 2013-ban viszont végre úgy döntött, aki erről dönt a fővárosban, hogy Budapest belép a jövőbe. A tervek szerint 2014-ben már a metróban és a HÉV-en beléptetőkapuk és csipkártyák lesznek, 2016-ra pedig Budapest teljes tömegközlekedési hálózata átáll erre a rendszerre.

A BKK első lépésben a rendszer egészen furcsa bevezetését választotta. Egyetlen metrómegállóban, a Corvin-negyedben felszerelték a beléptetőkapukat, amik nem működnek. Illetve át lehet rajtuk menni, csak ehhez nem kell semmiféle csipkártya, továbbra is papírjegyet kell lyukasztani vagy bérletet felmutatni, majd ha a kapunál álló ellenőrök rábólintanak, át lehet haladni a gombnyomásra szétnyíló üvegkapukon. Illetve ízlés szerint akár ki is lehet ezeket kerülni.

Ahogy a fenti videó szépen bemutatja, a magyar társadalom alapvetően érdeklődve fogadta a modern technikát. Az utazóközönség egy része gyanakvással vegyes félelemmel mert csak átlépni a jövőbe, a türelmetlenebbje pedig egyszerűen kikerülte az egész rendszert, de összességében egyértelmű volt a siker.

Személyesen is kipróbálni egy budapesti beléptetőkaput, még így, patyomkin-állapotban is felemelő élmény volt. Most még ugyan gombot kell megnyomni a plexiajtók széthúzásához, de jövőre már csak csipes kártyát kell érinteni az érzékelőhöz. Tiszta Nyugat-Európa, sőt, Nyugat-Amerika. Nekem talán kicsit sok is lesz átmenni egy ilyen kapun, leröppenni a mozgólépcsőn, amin mindenki előzékenyen jobbra áll, aztán belibbenni egy Alstom metrókocsiba.

A kilépésnél is gombot kell még nyomni. A terv szerint a mostani rendszer helyett majd 30 vagy 60 percen át lehet igénybe venni a budapesti tömegközlekedést, korlátlan átszállással. Kicsekkolásnál pedig a csipes kártya ellenőrzi, hogy mennyi ideig voltunk a rendszerben, és amennyiben nincs rajta elég egység, örökre az állomás foglyai maradunk. Sajnos nem sikerült kideríteni, hogy lehet majd 2014-től bliccelni a metróban, a 180 centi magas kapuk átugrása komoly feladatnak tűnik, és egy ilyen csiprendszert sem egyszerű meghekkelni, de valamilyen megoldás biztosan lesz.