Teljesen véletlenül sikerült rátalálnunk a Rubik-kocka utódjára. Múlt héten besétált hozzánk Bognár József, és azt mondta, hogy ő játékokat talál fel, nézzük meg, mi a legújabb szabadalma. Megnéztük, aztán rájöttünk, hogy a Bognár-féle agytorna olyan, mintha a Rubik-kocka két dimenziós változata lenne.
A lap forgatásával és átfordításával kell egy mintát kirakni belőle. Nem könnyű feladat, mert konkrétan egyikőnknek sem sikerült (többen azt sem értették meg, hogy működik a játék, de neveket nem mondok).
Bognár körülbelül harminc éve foglalkozik játékokkal. Előtte három országban végzett el három egyetemet (mérnök, atomfizikus, közgazdász – Moszkva, Budapest, London). Van már egy közös szabadalma Rubik Ernővel is, de most az új találmányát próbálja külföldön is levédetni.
Azért is keresett meg minket, mert azt látta, hogy a magyar innovációkutatásban nem igazán foglalkoznak a termékkel, nem tudni, hogy lehet majd a végén eladni belőle valamit. Pedig ő még korábban arra jött rá, hogy jó dolog feltalálónak lenni, de csak akkor tud sikert elérni, ha a találmányát maga is össze tudja rakni a konyhaasztal sarkán.
Próbálkozott pályázatokkal is, de olyan nehezen lehet velük tervezni, hogy nem biztos, hogy ki tudja fizetni belőle a nemzetközi szabadalmat. Több olyan játéka is van, amit erre az elvre épített. Van például stratégiai játéka is, amit többen lehet játszani. Volt olyan kedves, hogy nekünk is csinált egy saját, 444-es agytornát. Köszönjük!