Mi ez a sztori a melegházassággal meg az amerikai legfelsőbb bírósággal?

Egyéb

Az amerikai legfelsőbb bíróság ítélete szerint nem lehet kizárni az azonos nemű párokat a házastársakat megillető kedvezményekből. Az egész sztori egy fájdalmas magánéleti eseménnyel kezdődött.

A pert Edith Windsor indította, aki 2007-ben, a kanadai Ontarióban házasodott össze Thea Spyerral még 2007-ben. Spyer 2009-es halála után Windsor örökölte teljes vagyonát. A törvényeknek megfelelően befizetett 363053 dollár adót, amit a házastársak öröklésének adómentességére hivatkozva vissza is igényelt.

Kérelmét azonban a DOMA 3. paragrafusára hivatkozva elutasították. Az ezernél is több szüvetségi szabály alapjául szolgáló törvény ugyanis a házasság és a házastárs fogalmát is az azonos nemű párokat kizárva határozta meg.

A poént, a bíróság döntését már ismerjük, mindjárt beleásom magam abba is, hogy miért döntöttek így öten, és miért gondolták négyen, hogy a melegeket nem illetik meg ugyanazok a jogok.