Pintér Sándor belügyminiszter régi barátját és üzlettársát, Horváth Andrást bízta meg az olajügyek vizsgálatával. Horváth a felhatalmazása szerint miniszteri biztosként minden nyomozati iratba betekinthet. De van néhány probléma.
Pedig Sándor kemény dolgokat mondott róla:
Egyértelművé vált, hogy Horváth András és Tóth Ernő a Conti-Car-csoporthoz kapcsolódik.
Emellett Horváth találkozott a bombagyáros Dietmar Clodóval is. A találkozón Pintér is ott volt, magyarázkodásuk szerint biztonsági üveget akartak venni. Akkoriban éppen sem Horváth, sem Pintér nem volt rendőr. Horváth emellett feltűnően jó viszonyban volt Radnai Lászlóval.
Radnai pedig maffiózó, olajozásból gazdagodott meg. Igaz, most éppen szeretik őt a rendőrök és az ügyészek. Ő a koronatanú a Portik Tamás elleni nyomozásban.
Via HVG (a hetilap, online még nem érhető el)