Magyarországon az oktatásnál csak az egészségügy (illetve az úthálózat, az alternatív mozgásszínház és a közerkölcs) van elképesztőbb állapotban, bizonyíték erre a rengeteg kórházi sztori lepukkantságról, pénzhiányról, nemtörődömségről, szakmai hibákról és korrupcióról.
De mint közismert, egy kép többet ér ezer szónál – az egészségügyben uralkodó állapotokat minden sztorinál szemléletesebben bemutatja egy kép, például a kórházi kajáról. A Facebookra nemrég tette ki egy állítólagos egészségügyi dolgozó az ebédjét, a műanyag kupakban tálalt diós tésztás tükörtojást.
Sajnos az illetőt mindeddig nem sikerült elérnünk, de sebaj: ha ön az egészségügyben dolgozik, vagy éppen kórházban fekszik, fotózza le, mit kap enni, és küldje el nekünk ide: szerk@444.hu.
A demagógia nem elvárás, sőt: ha félig átsült bélszínt adnak, azt is küldje be, és ha maga Heston Blumenthal főz önre egy berkshire-in magánklinikán, azt is.
A levélben mindenképpen írja meg az étel nevét, az ételt felszolgáló intézmény nevét és a kép készítésének időpontját, esetleg a fogyasztáshoz kapcsolódó tapasztalatait.
A legjobb kórházi menüket természetesen megagalériában mutatjuk be.
Három kategóriában hirdetünk majd győztest:
Jó fotózást!!444!!!