Mert a tanároknak a kíséretért és a hétvégére eső kirándulásokért plusz illetmény járna.
Elmentek egy Sparba, és felidézték, hogy a medvesajt pár éven belül drágult 200 forintról 700 forint fölé, a vaj 300-ról ezer forint közelébe.
Fáradtak és nyűgösek vagyunk, kijöttünk a formánkból, egy csomó dolog nyomaszt minket – de hiába a nagy fogadkozások, életmódot váltani legfeljebb fejben könnyű. Min bukunk el?
"A Trump-vacsora után nem tudtam, hogy azonnal lefeküdjek-e aludni, vagy bemenjek-e a városba verekedni."
A Nyomozó Bizottság elnöke azt javasolta, hozzák vissza a halálbüntetést, mert az életfogytiglanra ítéltek napi háromszor sétálhatnak és ehetnek – pedig ezt még ő sem teheti meg.
Eddig is sejtettük, hogy az ultra-feldolgozott élelmiszerek rossz hatással vannak az egészségünkre, most egy kicsit jobban értjük azt is, hogy miért.
Az előbbire is van már némi esély, de azért még korai örülni, utóbbit viszont egész könnyen el lehet érni, csak egy kis pisztáciás borsó kell hozzá. Meg egy kis életmód- és környezetváltozás. Lehet, hogy nem is olyan könnyű?
Mégsem olyan ártalmatlanok a mesterséges édesítőszerek, mint korábban hittük, és nem is esetleges rákkeltő hatásuk miatt: kiderült, hogy a fogyasztójuk nagyobb eséllyel térhet vissza a hagyományos szénhidrátokhoz.
Gyarapodik a magyar.
Eddig törvény tiltotta, hogy a munkaállomásukon egyenek, azt a kizsákmányolás jelének tartották.
Kiharcolták.
Ez a húspogácsa itt semmilyen állati eredetű dolgot nem tartalmaz, növényekből van. Ez is mutatja, mekkorát ugrott tavaly a vegán gyorskaja-piac, egyre több Magyarországon is a sajt- és húsutánzat. De ezeket már nem a vegánok eszik.
Vannak olyan technikák, amiket úgysem fogsz észrevenni, de ha legalább a legátlátszóbb módszerekkel tisztában vagy, máris rengeteget spórolhatsz.
Sok a kérdőjel a francia kutatás körül, de abban mindenki egyetért, hogy nem árt, ha egészségesen étkezünk.
Csak enni akarunk, nem mozogni.