Természetesen elsőként a világsajtó képviselői kóstolhatják a műhúst.
Terminológiai problémákkal küzdök. Minek nevezzük a húst, ami nem mű, mert igazi, de nem igazi, mert laborban készítették. Angolul In Vitro Meatnek hívják, így talán a lombikhús lehet a nyerő elnevezés.
A lombikhúst Mark Post laboratóriumában gyártják a Maastrichti Egyetemen. A tudós reményei szerint a Petri-csészében készült hús, amit hamarosan - ha minden igaz, délután kettőkor, itt élőben közvetítik - egy sajtótájékoztatón szolgálnak fel,
örökre megváltoztatja azt, ahogy az ételre tekintünk.
Miután elolvastam, hogy hogyan készül a lombikhús, ezt a magam részéről már garantálhatom is.
Így készül:
Az ár miatt a lombikhús egyelőre még nem tűnik túl versenyképesnek. Post szerint mégis a lombikhúsé a jövő, mert szerinte a tehenek nem elég hatékony hústermelők.
100 gramm növényi proteinből mindössze 15 gramm hús lesz.
Ebből adódóan az emberiség húsigényének ellátása nagyon területigényes. A Föld mezőgazdaságilag hasznosítható területeinek 30 százaléka szolgálja a hústermelést, miközben közvetlenül emberi táplálékot csak 4 százaléknyi területen termelünk. A vágóállatok tenyésztése felel a teljes széndioxid-kibocsátás 5 és a metánkibocsátás 40 százalékáért.
Ez ráadásul csak a jelenlegi állapot, a becslések szerint az évszázad közepére a mostani kétszeresére nőhet az emberiség húsigénye.
Post professzor nem végleges számításai szerint a lombikhús előállításához 70 százalékkal kevesebb energiára és 90 százalékkal kevesebb mezőgazdasági földre van szükség.
Na, milyen a lombikburger?
Ezért Post professzor már a következő lépéseket tervezi. Első körben lombikzsírt adna a lombikhúshoz, de gondolkodik a lombikcsonton is. De még ha ez sikerül is, akkor is távol leszünk még attól, hogy ránézésre összekeverjük a lombikhúst az igazival.
Egyelőre csak kis darabkákat tudunk gyártani, mert minden egyes szövetet külön kell táplálnunk. A nagyobb darabok előállításához új technológiát kell kifejlesztenünk. Az orvostudományban már használtunk ilyet, de húsgyártásra még nem.
Ahhoz, hogy a lombikhús valamennyire hasonlítson az igazira, vérereket kéne növeszteni, amik táplálhatnák a rájuk épülő izomrostokat. Már ha az a cél, hogy olyan terméket állítsanak elő, ami kinézetre is vonzó.
Beindul a húsgyár