A Jobbikból való kibukása óta nagyon kínos magyarázkodás-hullámba belepörgő Szegedi most az amerikai CBN-nek adott interjút. Szegedi megint úgy állítja be a történetet, hogy miután kiderült zsidó származása, rájött hogy nem vehet részt egy antiszemita párt munkájában, holott erről tudni, hogy ebben a formában nem igaz, hiszen Szegedi eleinte EU-s pénzekből próbálta megvásárolni az információ elhallgatását.
A CBN elkísérte egy zsinagógába is Szegedit, ahol héberül olvasott fel a Tórából.
Mi változott meg az életében, mióta megtudta, hogy zsidó?
Minden, ez egy újjászületés.
- mondja el a videóban Szegedi, aki most az emberi jogokat akarja védelmezni politikusként.
(via ATV)