Kitoloncolnák a négereket Izraelből

külföld

Kitelepítések kezdődhetnek Izraelben, a belügyminisztérium terve szerint az eritreai és szudáni bevándorlókat deportálnák az országból. Persze a minisztérium nem deportálásról beszél, hanem

önkéntes visszatérésről, illetve segítségnyújtásról a távozáshoz.

A megfogalmazás alapján akár arra is lehetne következtetni, hogy Izrael jótékony segítséget nyújt a bevándorlóknak ahhoz, hogy elérjék álmaik országát. Valójában viszont arról van szó, hogy az afrikai bevándorlókat Ugandába telepítenék. Erről már meg is állapodtak Ugandával.

A miniszter, Gideon Sa'ar közleménye a kedves bevezető után már fenyegetőbbé válik. Kiderül, hogy akik mégsem akarnának önként és maguktól Ugandába vándorolni, azoktól megtagadhatják a vízumot és a munkaengedélyt. Ennyit az önkéntességről.

Részletek a Ha'aretzben.