A gazdagok jártak jól a kilábalással

gazdaság

Az Egyesült Államokban tavaly az éves bruttó nemzeti jövedelem több mint felét az ország lakosságának tíz százaléka zsebelte be.

Az igazán gazdagok teljesítettek igazán jól, a leggazdagabb egyszázalékhoz az ország összbevételének több mint húsz százaléka jutott. Amióta bevezették a személyi jövedelemadót 1913-ban, az országban alig mértek hasonlóan magas arányt.

A két közgazdász, Emmanuel Saez és Thomas Piketty tanulmányából az látszik, hogy a 2008-as válság után éledező gazdasági környezetből igazán a nagyon gazdagok tudtak profitálni. A növekvő ingatlanárak és a szárnyaló tőzsde is nekik kedvezett, a jelek szerint a válság nyertesei azok lesznek, akiknek már a válság előtt is jól ment.

Viszont a kilábalás sokaknak sokkal lassabban fog menni: a munkanélküliségi ráta még mindig magas, a cégek pedig nincsenek rászorulva arra, hogy béreket emeljenek. (via Economix)