A mentőszolgálat az MTI-nek hét sérültről és három végtagtörésről számolt be. Ezzel szemben a szervezőknek a helyszínt biztosító mentősök csak egy törésről és két enyhébb sérülésről jelentettek. Nekünk is ezt nyilatkozták a szervezők, és a BME hallgatói képviselete is. Az esemény Facebook-oldalán is mindenki egy lány miatt aggódik, és neki kívánnak jobbulást.
A kötél elszakadásának pillanatában 7-800 ember volt a hídon, a BME hallgatói képviselete szerint emiatt volt több mentőautó. Ettől függetlenül valószínű, hogy a többi sérült nem egyből került a mentősök elé, olyan nagy volt a tömeg.
A szervezők szűkszavú válaszából kiderült, hogy a rendőrség és a mentőszolgálat is biztosította a rendezvényt. Hozzátették, hogy a kötél állapotát többször ellenőrizték, és semmi szakadásra, gyengülésre utaló nyomot nem találtak.
A kötél elszakadásának pillanatában a szervezők, a saját és a BME hallgatói képviseletének állítása szerint is gyorsan reagáltak, körbeállták a sérült lányt (aki az esés után is a földön maradt), és utat engedtek a mentősöknek.
Megkerestük a két egyetemet, és azok hallgatói önkormányzatát. Annyi biztos, hogy a Corvinus Egyetem elhatárolódik a rendezvénytől és minden kérdésünkkel a szervezőkhöz irányítottak minket. A Kommunikációs Irodának még nincs információja arról, hogy indul-e fegyelmi eljárás a rendezvény szervezői ellen, és azt sem tudják, hogy a sérültek melyik oktatási intézmény hallgatói. A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói képviseletének hivatalos állásfoglalása megegyezik a szervezőkével.
Vargyai Viktor
A kötél elszakadt, emiatt sérültek meg többen.
"Mindenki arról beszélt, hogy elszakadt a kötél, de mi nem láttuk, mi azt hittük, hogy mi nyertünk."