Képek és pillanatok a Műegyetem rakpartról (Együtt-MSZP-DK-Stb.)

POLITIKA
  • A Műegyetem rakparton tartott demonstrációt a baloldali ellenzéki tömörülés.
  • Beszédet mondott Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Kuncze Gábor, Bokros Lajos és Ungár Klára.
  • A beszédeket ebben a cikkben közvetítjük.
  • Alább tudósítóink képriportját találhatja.
A kép készültekekor azt kiábálták, hogy "Orbán takarodj!"
"Két perce vagyok itt, de már legyőzött a marketing."
Ilyen standja a PM-nek is van.
Ez az úr azt mondta, hogy az kell, hogy valós kormányváltás legyen, majd amikor kimondta, hogy "Gyurcsány", tapsoltak körülötte.
Az MSZP, a DK és az Együtt leuralta a zászlófrontot, a többi szervezet közül Botos szerint csak a liberálisok mutatják magukat.
Az első celeb a Favágók zenekar basszusgitáros-kvízmester-asztrológiaszkeptikus basszusgitárosa volt.
Skandálásból az elsőt pedig ez a plakát váltotta ki, Botos kolléga szerint Gyurcsány a show-t is ellophatja.
Az emberek egyébként lassan, de biztosan gyülekeznek. Amikor Bajnai elkezdett elsőként beszélni, azt mondta: "De sokan vagytok!"
Egyébként aki odatart, az jobb, ha még otthon elvégzi a kisebb-nagyobb dolgát, mert sorba kell állni pár perc egyedüllétért.