„A Nova Fesztiválon elkövetett barbár erőszakot a Kneecap zenekar már a tömegmészárlás másnapján éltetni kezdte és azóta is folytatja.”
Az énekesnő egyik táncosa és koreográfusa bérelte az autót, koncerttervek, valamint dallistákat tartalmazó merevlemezek is voltak az ellopott tárgyak között.
A Blur és a Gorillaz zenésze önkényuralmi gyökerű portástempót szimatolt, amikor a MÜPÁ-ban a színpadra másztak a nézők. A budapesti kultúrközpont szerint félreértés történt.
Ez a Velvet Sundown, a semmiből feltűnt fontoskodó uncsirock-együttes.
Miniszterek tiltakoznak, a rendőrség vizsgálatot indít.
Horváth László szerint bűntárs az, aki drogokról rappel, és megálljt kell neki parancsolni. Nem ez az első téma, amiben művészeknek vagy civileknek akar megálljt parancsolni.
A színész a közösségi oldalán reagált arra, hogy a hétvégén több zenész is politikai üzenetet fogalmazott meg.
Az Abor & Tynna Baller című száma lendületes lakossági ugrándozós, ott van a szombati döntőben.
Pár napja volt nyolcvan a mulatós királya.
Putyin Oroszországát és Orbán Magyarországát eddig is bojkottálta. „Orbán lenne az utolsó ember, akire példaképként gondolnék” - mondta most a New York Timesnak.
„Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem egyformán látjuk a jövőnket.”
75 éves volt.
Elnézést kért a cukrászdától az aránytalanul kemény hangú posztjáért, viszont azt kéri, hogy az arcképét a hozzájárulása nélkül továbbra se használja senki.
Ezerrel pörög.
„Lassan már 8 éve én vagyok az ország fasza! / Csak annyit kellett kiabálni: Ruszkik haza!”