Oszlatáson tanakodnak a Horthy-szobornál

Magyari Péter
politika 2013. november 3. 11:07
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az ellentüntetők bejelentett ideje lejárt. A szoboravatók addig húzták a beszédeket, hogy a tiltakozók már nem lehetnének ott, mire a szobrot leleplezik. Az avatók szerint oszlatni kellene, és erről próbálják meggyőzni a rendőröket. Mindez a Szabadság téren megy, előzmények itt és itt.

politika horthy-szobor
Kapcsolódó cikkek

Jelmezes felvonulás Horthy szobránál

Jelmezes és jobbikos horthysták, illetve sárga csillagot viselő ellentüntetők gyűltek össze a budapesti a Szabadság téren, ahol a református templom előtt Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát avatják. Az antifasisztákból és Hit Gyülekezete híveiből álló ellentüntetők több mint kétszázan, a szobor tiszteletére összegyűltek több mint százan vannak.

Magyari Péter
POLITIKA 2013. november 3. 9:59

Zsidónak nézett és gyomron vágott egy néni egy jobbikost

Horthy Miklós új szobrának avatói közben a kormányzó zsidókat mentő akcióit méltatták. Az ellentüntetők nagyobb része hazament.

Magyari Péter
politika 2013. november 3. 10:38
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.