A következő tényleg az lesz, hogy Németh Lászlóné elmegy a Barátok Köztbe és átadja a Rózsa bisztrót

POLITIKA
Bajnai Gordon mellett Gyurcsány feltételezett hűlt helye.

Kicsit mindenki lemaradt róla, de a Zeneakadémia felújítása akkora siker lett, hogy hirtelen mindenki át akar belőle adni valamit. Volt ugye a nagy átadó, ahol Gyurcsány Ferencen kívül minden élő magyar miniszterelnök megjelent. 

Csütörtökön pedig személyesen Német Lászlóné nyitotta meg a MÁV Szimfonikus Zenekar idei zenei évadját. A kormány.hu szerint Lászlóné ezt mondta el:

"Németh Lászlóné köszöntőjében a megújult Zeneakadémiára és az Erkel Színházra utalva hangsúlyozta, hogy a kormány politikájában továbbra is kulcsfontosságú a kultúra támogatása és terjesztése, ezért 2014-ben 17 milliárd forinttal több juthat kulturális célokra.

laszloneakademia

A fejlesztési miniszter beszédében kitért a MÁV Zrt. által fenntartott együttes kultúrateremtő szerepére. A zenekar muzsikusai alapításuktól kezdve egészen a ’80-as évek közepéig vonaton utazva, hangszereiket poggyászkocsikban szállítva járták az országot. Olyan zeneműveket, nagyzenekari produkciókat adtak elő, amelyeket a legtöbb vidéki településen egyébként nem hallhatott volna a közönség."

Volt olyan néző, aki szerint a halottak napi eseményen Némethné ötperces beszéde után el kellett énekelni a Himnuszt is. Németh Lászlóné egyébként a MÁV Szimfonikus Zenekar fővédnöke is. Én már tényleg nem várok mást, csak Németh Lászlóné menjen el az Édes életbe is és adja át Berki Krisztián legújabb manikűrjét.