Kovácsik Levente és Szabó Norbert végzős egyetemisták november 14-én indulnak neki az Atlanti-óceánnak speciális páros kajakkal. 6500 kilométert tesznek majd meg külső segítség nélkül a Karib-szigetekig. Ez épp kétezer kilométerrel több, mint az eddigi rekord. Ráadásul páros kajakkal ezt az utat még nem tette meg senki.
„Az acélnál is erősebb és rugalmasabb is lesz a hajó. A szénszál és a gyanta ugyanis úgy dolgozik együtt, mint az acél és a beton a vasbetonban. Fontos, hogy ezt a folyamatot megismétlik a hajótest belső felén is, majd ugyanígy a hajó felső részének a külső és belső felén is”
- mondta az Indexnek még az előkészületek idején Kovácsik.
Óriási kaland lesz, ráadásnak pedig itt az expedíciós honlap hozzá, ami ilyen hangulatú:
(via markoferko)