A világ legveszélyesebb vidéke, ha nem számoljuk azokat az országokat, ahol háború dúl, Latin-Amerika. 2000 és 2010 között ez volt a Föld egyetlen régiója, ahol növekedett a gyilkosságok száma. Az utóbbi években azonban ez a tendencia megfordult, és a térség legtöbb országában stagnál, vagy egyenesen csökken a gyilkosságok száma. Kivéve Hondurast.
A kis közép-amerikai országban csak az utóbbi két évben megkétszereződött a gyilkosságok száma, pedig már 2010-ben sem álltak rosszul. Hondurasban ma 100 000 lakosra 85 gyilkosság jut, ami azt jelenti, hogy naponta 20 embert ölnek meg. Az ENSZ által most vizsgált országok közül Hondurasban a legrosszabb a rendőr/állampolgár arány, viszont cserébe számtalan állig felfegyverkezett biztonsági cég működik.
Az ország helyzetéért leginkább az errefelé húzódó, Dél-Amerika és az USA közötti drogcsempész útvonalak tehetnek. Az ezek ellenőrzéséért vívott harcokban persze nemcsak csempészek és egyéb bűnözők halnak meg, hanem számtalan ártatlan hondurasi is. (via)