Anne-Marie Collomp az Indiai-Óceántól körülölelt Reunion szigetén éppen a strandon volt, amikor megcsörrent a telefonja. Franciaország köztársasági elnöke, Francois Hollande volt a vonalban. "Asszonyom, a férje megszökött, és már jó kezekben van."
Vagy legalábbis valami ilyesmit mondhatott neki az elnök. A 63 éves Francis Collomp tavaly decemberben esett nigériai emberrablók fogságába. A Nigériát muzulmán törvények szerint átszervezni kívánó szélsőséges és véreskezű szervezet, a Boko Haram egyik oldalága, az Ansaru nevű csoport rabolta el. Collomp mérnökként dolgozott Nigériában. Az ország északi részén, a Szahara határán tartották fogva.
Úgy szökött meg, hogy kifigyelte, mikor mennek imádkozni fogvatartói. Tudta, hogy ilyenkor 15 percig sosem néznek rá. És az egyik ima alkalmával elfelejtették rázárni az ajtót.
Óvatosan kiment a házból, ahol fogva tartották, majd futni kezdett. Megállított egy motortaxit, felpattant rá, és a rendőrségre vitette magát.
Jól van, de 30 kilót fogyott tavaly óta. (telegraph)