Néhány napja borongtunk azon, hogy az OECD szerint szinte mindenben visszaesett a magyar tanulók teljesítménye, és hogy egyre több a gyengén teljesítő magyar diák matematikában, természettudományban és szövegértésben. Részletesebben itt.
A felmérés egy másik eleme viszont azt vizsgálta, mennyire boldogak a diákok.
Ebből az derül ki, hogy azzal az állítással, hogy
boldog vagyok az iskolában,
a magyar diákok nyolcvan százaléka ért egyet, éppen egy kicsivel az OECD-átlag felett.
Ezzel szemben a teljeítményben élen járó koreai diákok a lista végén szerepelnek.
Ez jó eséllyel összefügg az elvárások közötti különbséggel.
Míg Koreában a szülők több, mint nyolcvan százaléka várja el gyereküktől, hogy egyetemi diplomát szerezzenek, Magyarországon ez az arány ötven százalék körül van. Ahogy látható, Németországban az egyik legalacsonyabb.