Három év után lejárt a nagy írmentő program, Írország ismét piacról finanszírozza magát.
2010-ben a csőd közelébe került az ír állam. Írország bankjai megmentésébe rokkant bele. Akkor az IMF, az Európai Bizottság és az EKB összesen 85 milliárd eurós mentőcsomagot rakott össze, és ennek köszönhette Írország a túlélését.
A pénzért cserébe e szervezetek komolyan beleszólhattak az ír gazdaságpolitikába. Ez komoly megszorításokhoz vezetett, belebukott a kormány is, de lassan elkezdődött a kibontakozás is.
Mostanra a program lejárt, és az ír pénzügyminiszter pénteken bejelentette, hogy ismét a piacokról vesznek fel hitelt, vége a mentőcsomag lehívásának. Ezzel az ír kormány visszaszerezte az önállóságát is a pénzügyek területén.
A szigorú politika a kormány ígérete szerint ezzel együtt marad, az ír adósság még mindig hatalmas (a GDP 116 százaléka), de óvatos optimizmussal néznek a következő évek elé.
Michael Noonan pénzügyminiszter arra emlékeztett, hogy 2010-ben havonta 7000 állás szűnt meg Írországban, most pedig havonta 5000 új állást töltenek be. Az ír népet a megszorítás elszenvedéséért hősnek is nevezte. (BBC)