Nehezebb lehet a Föld, mint eddig gondoltuk

TUDOMÁNY

GPS-műholdak keringési pályáját vizsgálva jutottak amerikai kutatók erre az eredményre.

A plusz terhet a sötét anyag okozhatja, ami ugyan az univerzum tömegének nyolcvan százalékát jelenti, mégis nagyon keveset tudni róla. Azt már eddig is sejteni lehetett, hogy az anyag körbeveszi bolygónkat, erre űrszondák váratlan és megmagyarázhatatlan sebességváltozásaiból lehetett következtetni. Aztán 2009-ben Steve Adler a Princeton egyetemről megmutatta, hogy a sötét anyag a Föld körül hogyan vezethet ezekhez az anomáliákhoz.

Most a GPS-műholdak segítettek sokat. Ezeknek a műholdaknak nagy előnye, hogy a kutatók nagyon pontosan ismerik a pályájukat. Kilenc hónapon át gyűjtöttek most adatokat a műholdak mozgásából, és az eredmények segítségével a Texas egyetem kutatói újrakalkulálták a Föld tömegét.

A mérésekből pedig átlagosan 0,005 és 0,008 százalékkal nagyobb érték jött ki a bolygó tömegére, mint amennyi eddig hivatalosan ismert volt. Ezt az eredményt egy 191 kilométer vastag, 70 ezer kilométer széles sötét anyag mező okozhatta.

Most persze még további számítások jönnek, hogy kiderítsék, mennyire zavarták meg az eredményeket a Nap és a Hold gravitációs vonzása. Ha a számok valósnak bizonyulnak, a műholdak segítségével esetleg a sötét anyag tulajdonságairól is megtudhatunk végre valamit.

(via New Scientist)