Háromszáz forintért veheti meg a hazai Raiffeisent a magyar állam

gazdaság

A napi.hu információi szerint kedd délután döntött az eladási feltételekről az osztrák bank vezetése. Az ügy a szerdai kormányülésen folytatódik, és ha minden sínen van, év végére mehet végbe az üzlet.

A Raiffeisen International AG igazgatósága ma délután dönt az ajánlatokról a magyar leánybankra. Az egyik ajánlatot az állami tulajdonban is lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank tette. A lap információi szerint egy euróért veheti meg a magyar bank a nála jóval nagyobb méretű bankot, cserébe viszont a magyar kormány átvesz minden kinnlévőséget, beleértve minden tartozást és bedőlt hitelt.

Ha így alakul az üzlet, az lesz az igazi kérdés, hogy hogyan alakulna a nyereséges és a veszteséges üzletrészek sorsa. Az Indexnek megszólaló szakértők szerint súlyosan torzítaná a versenyt, ha a Széchenyi kiválogatná a nyereséges üzletágakat a Raiffeiseniből, és még a bankadót is megúsznák.

Az osztrák anyabank szóvivője nem kívánta kommentálni az információt, de azt megerősítették, hogy kaptak ajánlatot ukrán és magyar érdekeltségektől is.

A Széchenyi Kereskedelmi Bankban a magyar állam 49 százalékkal, a Töröcskei Istvánhoz köthető T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. 51 százalékkal rendelkezik. Töröcskei sem kívánta kommentálni az értesülést, mondván hogy folyamatban lévő ügyről van szó.

Az üzlettel amúgy a Széchenyi egy sokkal nagyobb eszközállománnyal rendelkező bankrészt vásárolna meg, csak a betétek terén például 93-szoros a különbség a két bank között.