Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány illetve az Erzsébet-program sajtóosztálya az alábbiakat tartja szükségesnek közölni az ország lakosságával:
Nemzetközi szakértői testület tagja lett az MNÜA
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány meghívást kapott
az Európai Bizottság Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatósága által szervezett Szenior Üdültetési Szakértői Testületbe,
amelynek első munkamegbeszélésére 2014. január 29-én kerül sor Brüsszelben.
A Főigazgatóság, amelyhez a turizmus és a szociálturizmus is tartozik,
36 oldalas kérdőívet küldött az uniós tagállamok turisztikai szervezeteinek,
feltérképezve az adott tagállam szociálturisztikai gyakorlatát, elsődlegesen az idősebb korosztály, illetőleg egyéb célcsoportok (fiatalok, nagycsaládosok, fogyatékossággal élők) részvételére koncentrálva.
Mivel az Erzsébet-program célkitűzései illeszkednek a fenti koncepcióba, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány munkatársai decemberben
elkészítették a válaszdokumentumot,
összegezve az Erzsébet-program eddigi eredményeit és pénzügyi hátterét. A bemutatkozás alapján az Alapítványt meghívták abba a szűk körű, 23 szakértőből állói testületbe, amely – az európai országok gyakorlatát elemezve – javaslatokat fogalmaz meg az európai szociálturisztikai kezdeményezések
lehetséges jövőbeni irányaira vonatkozóan.
A testületben való részvétel fontos eleme az Erzsébet-program nemzetközi megismertetésének.