Lövöldözés volt szombaton egy Washingtontól északra lévő bevásárlóközpontban, legalább hárman meghaltak. Az egyik áldozat maga az elkövető lehet, mert fegyvert és lőszert is találtak nála. A központban, ami az amerikai fővárostól északra található, 200 üzlet működik. A támadás részletei egyelőre nem ismeretesek.
A hírügynökségek szombat este még csak arról adtak hírt, hogy a tűzoltók és a rendőrök behatoltak az épületbe, ott alaposan átvizsgálták a helyszínt, és az első információk szerint megállapították, hogy nincsenek sebesültek. Később viszont kiderült: két embert könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak.
Az NBC egyelőre csak egy férfit szólaltatott meg, akinek a lánya a lövöldözéskor éppen benn volt a bevásárlóközpontban. A lány kaotikusnak nevezte a helyzetet.
Az AP hírügynökség is csak szemtanúkat idézett, de ők is csak arról tudtak beszámolni, hogy egy adott pillanatban lövéseket hallottak, és sokan futásnak eredtek.
A hatóságok egyelőre nem tudnak érdemi információt adni, de azt valószínűnek tartják, hogy az egyik halott maga a lövöldöző lehet. A másik két áldozat kilétét még nem állapították meg, ahogy azt sem, hogy miért tört ki a lövöldözés. (MTI)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.