Miközben a kormány tűzzel-vassal igyekszik rákényszeríteni a bankokat arra, hogy havonta kétszer ingyen lehessen készpénzt felvenni bármelyik bankautomatából, az állami kézben lévő Magyar posta brutálisan megvágja a hozzá ugyanilyen céllal betérő ügyfeleket.
A banki és postai díjszabásokat átnézve kiderül, hogy ha 150 ezer forint készpénzt szeretnénk felvenni a postahivatalban, annak ára átlagosan 1660 forint, miközben ugyanez egy banki ATM-ből felvéve ezév február elsejétől teljesen ingyenes. (Az 1660 forintból 680 forint a postáé, a többi a kártyakibocsátó banké.) Még rosszabbul járunk, ha nem egy, hanem mondjuk kettő, 75-75 ezer forintos részletben vesszük fel a 150 ezer forintot. Ennek költsége már átlagosan 2076 forint, amiből 910 forintot kasszíroz a Magyar Posta.
Ez a helyzet különösen a kistelepüléseken élők számára hátrányos, ahol sok esetben nemhogy bankfiók, még ATM sincsen. A fenti díjak láttán az itt élők jobban járnak, ha buszra szállnak és elutaznak a legközelebbi bankautomatáig. A Volánbusz hivatalos tarifái szerint 35 kilométeres távolságra (ezen belül biztosan találunk egy ATM-et) egy retúrjegy 1300 forint. Így tehát 360 forintot spórolunk ahhoz képest, mintha a helyi postán vettük volna fel a 150 ezer forintot.
Számold ki, számodra melyik a legkedvezőbb számlacsomag, és tudd meg, azzal mennyit kéne fizetned a postai készpénzfelvételért!
Van olyan, hogy egy nagyváros csődközelbe jut, de ami Budapesttel történik az elmúlt évtizedekben, arra Európában nem látni példát. A magyar GDP több mint harmadát megtermelő főváros gondjait a látszat ellenére nem annyira gazdasági, mint politikai tényezők szaporítják.
Jogerős bírósági ítélet alapján.
Az erejét egyesítő két cégcsoport „közösen reformálhatja meg az ügyfélkiszolgálás fogalmát Magyarországon”.