magyar posta

Nyárra ígérték, de csak ősztől kézbesítik a 30 ezres élelmiszer-utalványt a nyugdíjasoknak

Csúszás történik.

Mészáros Juli
belföld

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak Tiborczék egyik óriásbizniszénél

Egy nagy logisztikai központ épül Ecser környékén, amit majd a Magyar Posta vesz meg.

Windisch Judit
POLITIKA

Saját helyettes államtitkárát nevezi ki a Posta új vezérének Nagy Márton

Láng Géza idáig a kormányból felügyelte a Magyar Postát, mostantól házon belülről fog irányítani.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Nagy Márton menesztette a Posta vezérigazgatóját

A további átalakításokhoz új vezetőt akar a miniszter.

Windisch Judit
gazdaság

Újra spamel a kormány: Budapesten már elkezdték kézbesíteni a „nemzeti konzultációs” „kérdőíveket”

A fővárosiak a következő két hétben megkapják, utána vidéken ütemezetten zajlik majd a kézbesítés, az irányítószámok emelkedő sorrendjében.

Herczeg Márk
POLITIKA

2020-ban bezárta a posta, azóta ott rohad

2020 óta üres az egykori balatonalmádi postásüdülő épülete a város frekventált részén. A cég az összes üdülőjét bezáratta, az értük kapott pénzt a dolgozók bérfejlesztésére akarta költeni. Az almádi épület sorsáról semmit sem tudni, a Fideszt megbuktató új városvezetésnek lennének ötletei.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Decemberig nem zár be a budai központi posta

Addig továbbra is ott vehetik fel az I., II. és XII. kerületi lakosok a csomagjaikat, aztán jöhetnek Schmidt Máriáék építkezni.

Mészáros Juli
belföld

A hónap elején bezártak közel száz postát, most állami kitüntetésekkel halmozták el a Magyar Posta vezetőit

Szent István ünnepe „a legjobb alkalom azok elismerésére, akik munkájukkal, hivatásukkal hozzájárulnak Magyarország fejlődéséhez.”

Botos Tamás
POLITIKA

Újabb postás halt meg munkavégzés közben

Egy héten belül ez a második haláleset, mindkettő Bács-Kiskun megyében történt.

Haász János
belföld

Kivizsgálja a Magyar Posta, hogy kaphatott hőgutát a kézbesítő, aki meghalt a kórházban

A cég szerint a 60 éves férfinél volt megfelelő mennyiségű védőital.

Benics Márk
belföld

Már másodjára emelt árat a Magyar Posta idén, infláció feletti mértékben drágult sok minden

Az elmúlt két évben ez már az ötödik emelés a Postánál.

Székely Sarolta
belföld

Újra díjat emel a Magyar Posta, a levélfeladás két év alatt infláció felett drágul

Azt írják, 2024. január 1-től infláció alatti mértékben emelkednek az árak. Mihez képest?

Herczeg Márk
gazdaság

A Magyar Posta nem tudta, az önkormányzat nem bírta: vállalkozó nyitott magánpostát Nagykanizsán

Az első nap akkora volt a forgalom, hogy már a bővülés gondolata is felmerült.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

265* ezer forintot fizet a Posta azoknak a kistelepülési vállalkozónak, akik átvállalják a helyi posta feladatait

Jelenleg több mint 2300 kistelepülésen nincsen postai szolgáltatás.

Molnár Kristóf
belföld

Átírná a törvényt a kormány: a nagyvárosokban is megritkulhatnak a posták

Egerben például elég lenne egyetlen egyet üzemeltetni.

Botos Tamás
POLITIKA