Buszvezetők szakszervezete lassította a forgalmat a Blahán

közlekedés

A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Dolgozói Akció Centrum közös akciója zajlott kedd délután belvárosban.

Tbg helyszíni jelentése szerint nagyjából tucatnyi aktivista azt a trükköt eszelte ki, hogy egyesével jegyet vesznek a buszsofőrtől, és mind áfás számlát kérnek róla. Ezzel azok ellen a pluszfeladatok ellen akarnak tiltakozni, amit az első ajtós felszállás bevezetése okoz a buszsofőröknek.

photo (29)

A KSZOSZ vezetője, Nemes Gábor a helyszínen elmondta, hogy ugyan hasonló elsőajtós felszállás működik máshol is a világon, de Budapesten nem lett rendesen kialakítva a rendszer. A buszokon nincs pénztárgép, a buszjegyet nem fogadják el a könyvelők, ezért a sofőröknek számlát kell kiállítaniuk, nincsen a pénz tárolására kialakított eszközük, nincs világítás, ráadásul váltópénzt sem kapnak, mind saját pénztárcájukból oldják meg a dolgot.

A helyszínen nem a sofőrök, hanem velük szimpatizáló aktivisták demonstráltak. Nemes szeirnt azért, mert a sofőrök félnek a megtorlástól, ráadásul többségük most dolgozik is éppen.

photo (30)

Jelenleg a Blaha Lujza tere mellett az Astorián is tiltakoznak páran, a Blahán már öt busz feltorlódott. Végül este hét órára rendeződött nagyjából a forgalom.

Helyszíni tudósítónk szerint pár áfásszámla-igény is le tudja lassítani a forgalmat, a helyszínen három ember is elég volt már egy tízperces csúszáshoz.

Az akció célja valószínűleg a figyelemfelkeltés, az ugyanis nem igaz, hogy minden buszon az első ajtónál kellene a bérleteket és jegyeket bemutatni, vagy jegyet vásárolni. Bizonyos járatokon kell, bizonyos - főként a zsúfoltabb belvárosban közlekedő - járatokon nem kell. A Blahán közelekedő 7-esen, ahol az akciót tartották pl. nem kell.

Itt meg lehet nézni, melyik járaton van kötelező jegyellenőrzés az első ajtóknál.