Egy férfi 17 millió forintot bukott lánya idióta Facebook-posztja miatt

internetek
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Dana Snay csak posztolgatott a Facebookra, igazán nem akart rosszat. De valószínűleg ez nem nyugtatja meg az apját, aki lánya posztja miatt bukott el 80 ezer dollárt, azaz több mint 17 millió forintot.

A 69 éves Patrick Snay ugyanis beperelte életkor miatt diszkriminációért egykori munkahelyét, azt az előkészítő iskolát, ahova a lány is járt. Végül 10 ezer dollárt nyert bérpótlékként, és további 80 ezret, peren kívüli egyezség keretében. Az egyetlen feltétele a megállapodásnak az volt, hogy nem mondhatja el senkinek, hogy pénzt kapott az iskolától.

Ez persze azt jelenti, hogy a lányának sem mondhatta volna el, de valakivel úgy érezte, muszáj megosztania, milyen sok pénz állt a házhoz, ráadásul a férfi szerint az iskolában lányán álltak bosszút a per miatt, ezért lelki sérüléseket szenvedett, és ezért is fontosnak érezte, hogy tudjon a győzelemről.

Eddig még rendben is lehetne a történet, de a lány ezután felment Facebookra, és az alábbi szöveget helyezte el a falán:

Mama és papa megnyerte a pert a Gulliver ellen. Gulliver most már hivatalosan is fizetni fogja az európai nyaralásomat idén. KAPJÁK BE.

Az iskolának ez pont elég is volt, át sem utalták még a pénzt, de már le is fújhatták az egészet. A bíróság is nekik adott igazat a héten, a bírói indoklás szerint Snay megsértette az egyezséget, azzal, hogy pontosan azt az egy dolgot tette, amit nem lett volna neki szabad. Ezzel pedig a lánya státuszváltoztatása valószínűleg minden idők egyik legdrágább Facebook-státuszává válhatott. (via Baxter)