Felfüggeszti az Oroszországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), Ukrajnával viszont meg kívánja erősíteni a kapcsolatait - közölte csütörtökön a párizsi székhelyű szervezet.
"Az igazgatósági tanács 2014. március 12-i ülését követően az OECD pillanatnyilag elhalasztott minden olyan tevékenységet, amely az Orosz Föderációnak az OECD-hez való csatlakozási folyamatához kapcsolódik" - áll a közleményben.
A közlemény szerint a szervezet tagjainak kérésére a főtitkár tájékozatta az Orosz Föderációt a következményekről.
Oroszország 1992 óta működik együtt az OECD-vel, felvételét 1996-ban kezdeményezte, a csatlakozási tárgyalások megkezdését 2007-ben hagyták jóvá a világ fejlett gazdaságait tömörítő szervezet tagállamai.
A bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy Angela Merkel német kancellár komoly szankciókkal fenyegette meg Vlagyimir Putyint.
(MTI)